Megalakult a KDNP ifjúsági szervezete Békéscsabán

2019. február 8. 16:21 | Gyemendi Réka

Megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete Békéscsabán. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség célja, hogy a keresztény értékrendet képviselje és továbbítsa azt az ifjúság felé.

 

 

A KDNP Békéscsabai szervezete sajtótájékoztatót tartott a Csabagyöngye Kulturális Központban pénteken, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke és alelnöke is bemutatkozott.

A KDNP szellemi alkotóközössége a Protestáns Műhely Békéscsabai Szervezetének elnöke Bálint Kornél a sajtó képviselőit köszöntve a keresztény és nemzeti értékek ápolásának, terjesztésének fontosságát hangsúlyozta. Az Alapító Levél gondolatait idézve úgy fogalmazott, hogy: „… a szeretet nagy parancsolata kötelez bennünket az alapvető értékek – az élővilág, a személyiség, a férfi és nő szövetsége a házasság, a család, az egyház, a haza – tiszteletére és védelmére mind a magánéletben, mind a közéletben.” Mint fogalmazott, ezért is dicséretes és biztató a párt békéscsabai ifjúsági alapszervezetének megalakulása.

A szövetség elnöke elmondta: legfőbb céljuk, hogy megszólítsák a Békéscsabán élő és tanuló diákokat. Úgy fogalmazott: a kereszténység nem "ciki", hanem egy olyan érték, ami a fiatalok védelmét szolgálja.

– Rendkívül sok programot szervezünk, akár workshopokat, akár olyan rendezvényeket, amelyek számukra fontosak: például drogprevenciós előadásokat vagy a közösségi média tekintetében annak veszélyeiről szóló tájékoztatókat – hangsúlyozta Patai Dániel.

A KDNP Békés Megyei Szervezetének elnöke arról beszélt: a Kereszténydemokrata Néppárt egy olyan szervezet, amely felvállalja a keresztény értékrendet.

– Célunk, hogy a keresztény értékrend alapján minden ember jólétét szolgáljuk. Úgy tűnik, hogy ma a fiatalok távol tartják magukat a közélettől és a politikától. Ezért örömmel fogadtam, hogy voltak olyan bátor fiatalok Békéscsabán, akik hajlandóak a szabadidejükből arra áldozni, hogy a keresztény értékrend mentén politikai kérdésekkel foglalkoznak – fogalmazott Szebellédi Zoltán.

További programok »

Itthon

Oktatási Hivatal: elindult a felsőoktatási felvételi

Elindult az általános felsőoktatási felvételi eljárás, február 15-ig lehet jelentkezni a 2025 szeptemberében induló képzésekre a felvi.hu-n elérhető E-felvételiben - tájékoztatta az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-t.
2024. december 20. 19:36