Megalakult a Békés-Bihar Településfejlesztési NKft.

2021. július 16. 12:39 | behir.hu

Hiszünk a térségi együttműködésben. Tudjuk, hogy összefogással többre jutunk, mint külön-külön – közölte Görgényi Ernő a Békés-Bihar Településfejlesztési NKft. megalakulásával, indulásával összefüggésben.

– A kezdeményezés magja az, hogy Gyula, Sarkad és Vésztő önkormányzata immár ilyen módon folytatja a települések fejlesztéséért végezett közös munkát. A nonprofit kft. ennek megfelelően szoros szakmai kapcsolatokat ápol a közreműködő szervezetekkel, egyéb pályázati megvalósítókkal, úgymint a tervezőkkel, közbeszerzőkkel, műszaki előkészítőkel és a speciális területek tanulmányíróival – jelezte közlésében Gyula polgármestere.

Görgényi Ernő hangsúlyozta, a társaság a tulajdonos önkormányzatok részére nyújtott szolgáltatások mellett fontos küldetésként tekint arra is, hogy azoknak a kistelepüléseknek is színvonalas projektszolgáltatásokat nyújtson, amelyek anyagi okok miatt nem képesek megfelelő felkészültségű szakembereket alkalmazni.

– A társaságnál a szakmai feladatokat hét, európai uniós gyakorlattal rendelkező projektmenedzser látja el főállásban, akiket további négy fő külsős projektmenedzser segít – áll a tájékoztatásban.

 

Forrás: FB/Görgényi Ernő

 

További programok »

FEL