Még lehet nevezni a szenior úszók nemzetközi csatájára

2018. július 19. 19:12 | behir.hu

Idén is megrendezik a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub hagyományos emlékversenyét augusztus 3-a és 5-e között. A nemzetközi megmérettetésnek idén is a Gyulai Várfürdő ad majd otthont.

A háromnapos verseny résztvevői újra a Gyulai Várfürdő 50 méteres nyitott versenymedencéjében vívják majd meg úszócsatáikat. A nevezéseket tizenöt egyéni és hét váltó korcsoportban várják a szervezők.

A hagyományos versenyszámok mellett idén sem maradnak el a látványos párharcokat nyújtó betétszámok. Izgalmas csatákat láthatnak a kilátogatók a családi váltóban és az esélyegyenlőségi futamban, de papa–mama–gyermek váltó és nagyszülő–szülő–gyermek párbajok is színesítik a nemzetközi megmérettetést.  

A verseny egyik legkiemelkedőbb része a Dr. Regele Károly emlékúszás. A 200 méteres férfi és női vegyesúszás vándorserlegét a rajthoz állók legidősebb korcsoportjának győztese nyeri majd el. A három napos vizes versengés a pillapárbaj alatt éri majd el tetőfokát, amikor a két fős váltók a kétszer ötven méteres futamok során úsznak egymás ellen. A futamban az utolsónak beérkező váltó kiesik, azonban egy perc pihenő után a talpon maradó csapatok újabb 2x50m pillangót teljesítenek, mind addig, amíg csak két pár marad versenyben.

A rendezvényt a Gyulai Várfürdő Kft. mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa és Gyula Város Önkormányzata támogatja.

A nevezéseket július 31-ig várják a szervezők. További információt a nevezésről és a versenyről a www.szeniorob.hu weboldalon, vagy a 06–70/326–0668-as telefonszámon kaphatnak.

Forrás: Gyulai Hírlap

 

További programok »

FEL