A kor nem számít – 52. alkalommal adott otthont Gyula a szenior úszóbajnokságnak

2022. augusztus 15. 17:10 | Hidvégi Dávid

Több mint 400 szenior úszó küzdött a magyar bajnoki címért a Gyulai Várfürdőben. A fürdőváros immáron 52. alkalommal adott otthont a nagy hagyományokkal rendelkező, háromnapos eseménynek.

Ebben az évben már megújult környezetben rendezhette meg az országos szenior úszóbajnokságot a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub. A Gyulai Várfürdő nyitott, 50 méteres, 8 pályás versenymedencéjét a város közel 230 millió forintból újította fel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével.

– Energetikailag megújult az épület és annak légkezelő rendszere. A kivitelezők az épületet szigetelték és kicserélték a nyílászárókat, a járó felületeket is újraburkolták, valamint szigetelték. A Magyar Úszó Szövetség támogatásával megtörtént a medence fóliázásása, így már nem csempés a burkolat. Emellett napelemrendszert telepítettek a főépületre – fogalmazott Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója.

 

Fotó: behir.hu

 

A háromnapos verseny résztvevői ezúttal is egyéniben és váltóban mérhették össze tudásukat. A hagyományos versenyszámok mellett idén sem maradtak el a betétszámok, hiszen a hétvége során családi váltót és nagyszülő-szülő-gyerek futamot is rendeztek. A verseny egyik legkiemelkedőbb része a Dr. Regele Károly-emlékúszás volt, amelyen a látogatók 200 méteres férfi és női vegyesúszást láthattak. A tornát vasárnap pillepárbaj zárta le, amelyen a kétfős váltók kétszer 50 méteres futamokon úsztak egymás ellen.

– Amikor apa annak idején kitalálta a versenyt, az két csoportban indult el, volt egy 40 év alatti és egy 40 év feletti. Volt 5-6 lelkes ember és a megmérettetés lassan felfejlődött és megalakult a gyulai szenior úszóklub. Akkor még csak Gyulán volt ilyen egyesület, Békéscsabán, Orosházán és Tótkomlóson később lett, így akkoriban mindenki gyulai színekben versenyzett. Édesapám később kitalálta a családi versenyeket is, amivel tovább népszerűsödött az úszás, hiszen a szülőknek és a gyerekeknek gyakorolni kellett – mondta Regele Piroska, a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub elnöke.

Galéria

További programok »

FEL