Az időszakos szikes tavak nyár derekára általában kiszáradnak. A kardoskúti Fehér-tóban június 15-én még 15 százalékos volt a vízborítás. A közeli Kis-Sóstó északi, mélyebb medrében, 40, a déliben 20 százalékos vízborítást láthattunk, de ez napról-napra zsugorodik.
Június elején, amikor elkezdtek száradni a vízterek, az iszapos aljzatokon megjelentek a sótűrő növények friss, fiatal hajtásai. A szikes medrekre a bajuszpázsitos – magyar sóballás növénytársulás a jellemző, amely hegyes bajuszpázsitból és magyar sóballából áll. Utóbbi egy endemikus faj, csak a Kárpát-medencében találkozhatunk vele.
Mindkét faj alkalmazkodott a szélsőséges viszonyokhoz, azaz a szárazsághoz, és a talaj magas sókoncentrációjához. Hatékonyan képesek, fejlődni, növekedni, szaporodni ilyen körülmények között.
A sótűrő növények nagy területeken, homogén módon borítják be a kiszáradt medreket, más faj nincs is köztük. Vastag, húsos, pozsgás leveleik képesek raktározni a vizet és csökkenteni a párolgást. Egyéves növények, nyár végén kiszáradnak. A populáció mérete erősen igazodik az adott év vízháztartásához. Jellemzően az egyik évben a magyar sóballából, a következőben viszont a hegyes bajuszpázsitból van több. Idén mindkét növényből szépen fejlődnek a fiatal példányok. A két faj sok helyen együtt növekszik, nem különülnek el.
Ahogy haladunk előre a nyárban, úgy változik a sótűrő növények színezete is. A hegyes bajuszpázsit most még üde, világoszöld levelei a nyár második felében aranybarnává változnak, a sóballa sötétzöld levelei pedig jellegzetes, vörös színben pompáznak majd. Utóbbi faj az életciklusa végén nem pusztán elszárad, hanem fekete színűre is változik.
Egy harmadik sótűrő, pozsgás faj, a sziki ballagófű is előfordul kisebb mennyiségben a kardoskúti Fehér-tó medrében. Nagyobb tömegben azonban inkább a felszáradó gyepi vízállások helyén láthatjuk. Hajtásai június közepén jelentek meg és nagyon gyorsan növekednek. Zöld, vaskos levelei és szárai később vörösesbarnára változnak majd.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
