Még el sem készült, de már megrongálták a gerlai parkot

2021. június 16. 15:17 | behir.hu

Az ügyben rendőrségi feljelentés történt.

A gerlai Wenckheim Károly tér környezetét a „A Wenckheim turista- és kerékpárút kialakítása” című projekt részeként rendezték. A zöldfelület kivitelezési munkálatai csak augusztusban fejeződnek be, de már látványos változás tapasztalható a városrész központjában – olvasható a város honlapján.

Mint írják, az elmúlt másfél hétben az önkormányzat több alkalommal kapott jelzést arról, hogy a frissen kiültetett növényekben valaki kárt tett, sőt, el is vitt belőlük.

"Ennek az értéknek a hosszú távú megőrzése, megóvása mindegyikünk közös érdeke!" – olvasható a felhívásban. A kivitelező cég károkozás és lopás elkövetése miatt a rendőrségen feljelentést tett.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL