Még egy napig lehet jelentkezni pótfelvételire

2018. augusztus 6. 15:29 | behir.hu

A korábban meghirdetetthez képest egy nappal tovább, kedd éjfélig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akik az általános eljárásban egyetlen főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén eddig nem jelentkeztek - közölte Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese a Kossuth Rádió 180 perc adásában.

A csúszást az ügyfélkapu öt órás leállása indokolta a múlt héten és a felvételi kormányrendelet alapján biztosítani kellett az kieső napot – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy eddig hányan adták be jelentkezésüket Stéger Csilla elmondta, hogy évente nagyságrendileg tízezren jelentkeznek pótfelvételire. A legtöbben elkezdik szerkeszteni jelentkezésüket a felvi.hu honlapján, majd csak a határidő előtt véglegesítik azt – tette hozzá.

Jelentkezni nem csak elektronikus formában lehet, hanem az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával, amelyre augusztus 7-én éjfélig van lehetőség. A jelentkezők 80 százaléka azonban az Ügyfélkapun keresztül adja be jelentkezését – tette hozzá.

A pótfelvételi  eljárásra azok jelentkezhetnek, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre. Egy felsőoktatási intézmény egy képzésére lehet jelentkezni, jellemzően önköltséges képzésekre jelentkezhetnek a diákok. Lényegében ez egy utolsó lehetőség ara, hogy valaki szeptemberben megkezdje felsőoktatási tanulmányait.

Szinte mindegyik intézmény meghirdeti képzéseit, alapképzéseket, mesterképzését is.

 

Önköltséges képzések 

 

A féléves költségek képzési területektől függően 250 ezer forinttól 450 ezer forintig terjednek, de orvosképzés esetén ennek költsége elérheti az egymillió forintot.

Amennyiben a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy – elsősorban mesterképzésekben – felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is.  A pótfelvételi eljárás augusztus 24-én lezárul, függetlenül, hogy van-e vizsga van nincs.

Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet általában nem küldenek az intézmények, ezért Stéger Csilla azt javasolta a felvételizőknek, hogy nézzék a felvi.hu tájékoztatót a vizsga időpontjáról.

 

Forrás: Kossuth Rádió, hirado.hu

További programok »

FEL