MCC: Előadás a jelenkor geopolitikai folyamatairól

2024. május 27. 19:35 | Fajó Attila

Világrend háború 4.0 címmel tartott geopolitikai elemző előadást Demkó Attila a Mathias Corvinus Collegium békéscsabai képzési központjában.

A nagy tapasztalattal rendelkező előadó már többször járt Békéscsabán, most a legaktuálisabb geopolitikai folyamatokat elemezte. Demkó Attila biztonságpolitikai tanácsadóként kezdte karrierjét a Miniszterelnöki Hivatal Biztonság- és Védelempolitikai Államtitkárságán 1999-ben. 2014 és 2018 között a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának vezetője volt. 2018-ban jelent meg Máglyatűz című könyve, amely Közép- és Kelet-Európa nemzetiségi és geopolitikai konfliktusait dolgozza fel egy fiktív történet keretében. A könyv további kiadásai 2018 végén és 2019-ben jelentek meg. Gyulai György társszerzővel szintén 2020-ban jelent meg Napról napra Trianon című könyve.

– A világot számos háború sújtja. Az orosz-ukrán háború az eszkaláció szélén áll, az Izrael és a Hamász közötti katonai konfliktus pedig bármelyik pillanatban lángba boríthatja az egész közel-keleti térséget. Hogyan jutott idáig a világ, merre megyünk és van-e kiút? Úgy gondolom a legtöbb, amit tehetünk, hogy nem dugjuk homokba a fejünket és tájékozódni próbálunk, a lehetőségeinkhez mérten, hogy nagy váratlan helyzet ne érhessen bennünket. Felkészülni minden eshetőségre, manapság ez a kulcsszó – mondta el a biztonságpolitikai szakértő. 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL