Matematikai csapatversenyt szervezett a Jankay suli a Munkácsy Emlékházban

2024. június 4. 17:35 | Fajó Attila

Ötödik osztályosokból álló csapatok küzdöttek azon a matematikai csapatversenyen, amelyet Munkácsy születésének 180. évfordulójára emlékezve rendezett a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. A játékos feladatokhoz az emlékház kiállítási anyaga szolgáltatta az ötleteket.

– Orosházáról, Szeghalomról és Mezőberényből is érkeztek hozzánk vállalkozó kedvű ötödikesek, akik négy fős csapatokban mentek végig, és teljesítették a Munkácsy Emlékház kiállítási anyagához fűzödő matematikai feladatokat – mondta el Gerlecz Pál, a Jankay matek tanára és versenyszervező pedagógus. Természetesen Békéscsaba is képviseltette magát az eseményen, mindjárt két külön csapatot is kiállítva a megmérettetésre.  

A verseny állomásain középiskolás korú segítők várták a gyerekeket és sípszó jelezte egy-egy feladat kezdetét, illetve végét. Az MMπ névre hallgató csapatverseny a festőfejedelem születésének 180. évfordulójára emlékezve kapta ezt az elnevezést.

Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay iskola igazgatója elmondta: intézményük az oktatási hivatal kiemelt matematikai tudásközpontja, így az évente megrendezett csapatversenyt igyekeznek minél kreatívabb formába önteni, és izgalmassá tenni a résztvevők számára, akik meghívásos alapon, előzetesen sikeresen teljesített online fordulókon továbbjutva vehetnek részt az agytornán. 

Galéria

További programok »

FEL