A matektudás ezúttal a szabadságot jelentette

2021. június 3. 08:05 | Vincze Attila

Rendhagyó matematikaversenyt szervezett a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Az intézmény, mint az Oktatási Hivatal Matematikai Tudásközpontja másodjára rendezett hasonló eseményt, a szervezők ezúttal a pandémiára reflektálva egy szabadulószobás tematikájú versennyel készültek.

A matematikaverseny szervezői a "szabadulószobákat" a Csabagyöngye Kulturális Központ termeiben alakították ki. Összesen nyolc, 5. és 6. osztályos diákokból álló csapat küzdött meg egymással és persze az idővel, illetve a feladatokkal. A tanulóknak különböző matematikai feladványokat kellett közösen megoldaniuk, méghozzá egy órán belül, csak így szabadulhattak ki a bekamerázott szobákból. Ezt a többségnek sikerült szintidőn belül teljesíteni, de voltak olyanok is, akiknek több időre volt szükségük.

Miután mindenki kiszabadult a szobákból, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője a Békés Megyei Könyvtárban hirdette ki a helyezettek sorrendjét, valamint a győztes csapat kilétére is fény derült. A tanulók jutalmul egy-egy oklevelet kaptak, valamint stílszerűen minden csapat egy szabadulópakli játékkal gazdagodott.

Az első két helyen a Jankay két külön indított csapata végzett, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola diákjai állhattak fel. 

A győztes gárdából Lázár Edina a behir.hu-nak elmondta, hogy ez a megmérettetés sokkal másabb volt, mint egy hagyományos tanulmányi verseny, itt a diákoknak egymással kellett együttműködniük a siker érdekében, nem pedig egyedül megoldaniuk a papíron lévő feladatokat. 

A pandémiás karanténhelyzetet idéző versenyre meghívásos alapon juthattak be a diákok Békés megye különböző oktatási intézményeiből. A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola évek óta regionális Matematikai Tudásközpontként is működik, és már nem először szerveztek hasonló rendezvényt.

– Két évvel ezelőtt indítottuk el a rendhagyó matematikai versenyünket, amely azért rendhagyó, mert pont az ötödik és hatodikos korosztály az, ahol nincsenek meghirdetve országos versenyek vagy nagyon kevés van, és olyan versenyt igyekeztünk indítani, ami a szociális kompetencia fejlesztését is lehetővé teszi, tehát ahol kooperatív együttműködésre van szükség – mondta Tirjákné Prisztavok Ágnes, az intézmény vezetője.

Az esemény főszervezője Gerlecz Pál, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa elmondta, hogy akik már részt vettek korábban szabadulószobás játékokban, azoknak könnyebb dolga volt, hiszen itt most nem csak a matematikai tudáson múlt a siker.

– A gyerekek szerintem nagyon élvezték, még azok is, akik kicsit tovább voltak bent a szobában, ez az újszerűség nekik is nagyon tetszett, hogy nem csak egyszerűen számokat kellett összeadni, hanem azért a logikát, illetve a kreativitást is elő kellett venni – hangsúlyozta.

A békéscsabai iskola vezetősége úgy tervezi, hogy a későbbiekben újabb rendhagyó tanulmányi versenyeket indítanak a kiemelkedő tehetségű diákok számára.

További programok »

FEL