MASZSZ: történelmi jelentőségű lenne az európai minimálbér-rendszer bevezetése

2020. október 30. 12:34 | behir.hu

Történelmi jelentőségűnek tartanák a magyar és a nemzetközi szakszervezetek a régóta szorgalmazott európai minimálbér-rendszer bevezetését - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) csütörtökön az MTI-vel reagálva az Európai Bizottság javaslatára.

Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán jelentette be, hogy az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására.

A szakszervezeti szövetség közleményében kiemelte, hogy felkérik az európai parlamenti képviselőket, hogy egyeztessenek a szakszervezetekkel, és javaslataik figyelembevételével támogassák a bizottsági javaslat megvalósítást. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a külföldi és a hazai szakszervezetek által is régóta szorgalmazott egységes európai minimálbér-rendszer bevezetése rövid időn belül minőségi változást eredményezne a magyar munkavállalók életében.

A szakszervezeti szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a bizottsági ajánlás kiemeli a kollektív szerződések (ksz) fontosságát, amellyel a munkahelyek 70 százalékát le kell fedni. Ez az arány jelenleg Magyarországon 15-20 százalék körül van. A kollektív szerződések kiterjesztése egyben a szakszervezeteket, és a munkavállalók jogait is megerősítené, ettől kezdve az érdekképviseletek működése nem a munkáltatók jóindulatán múlna, hanem uniós kötelezettség lesz - írják a közleményben.

Kordás László rámutatott arra, a bizottsági ajánlás külön érdeme, hogy világosan és egyértelműen állást foglal a szociális párbeszéd mellett, amely - a szakszervezeti vezető szerint - Magyarországon évek óta "gyengélkedik". Az európai minimálbér garantálná a MASZSZ által is gyakran hangoztatott egyik legfontosabb szakszervezeti célt, a tisztességes megélhetéshez való jogot minden munkavállalónak. A rendszer megszüntetné a nemek közötti béregyenlőtlenséget is, megvalósulhatna az azonos munkáért azonos bér elve is - írják a közleményben.

Kordás László hangsúlyozta, az egységes minimálbér bevezetése az ország versenyképességét is növeli, a tisztességes verseny garantálja a tisztességes bért fizető munkáltatók stabilitását is.

Forrás: MTI

További programok »

FEL