Maszkhasználat a tömegközlekedésben

2020. október 8. 08:38 | Csiffáry Zsuzsanna

A MÁV és a Volánbusz a kormány intézkedéseit, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ előírásait követve mindent megtesz az utasok és a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében. A járvány elleni védekezés ugyanakkor mindannyiunk egyéni felelőssége is, ezért a vállalatok is arra kérik az utasokat, hogy minden esetben tartsák be a szabályokat.

Kormányrendelet írja elő, hogy a buszokon, illetve a zárt megállóhelyeken kötelező a maszkviselés, az utasok és a várakozók biztonsága érdekében. 

A MÁV szóvivője úgy fogalmazott: az állomásokon mindenképp szükség van orvosi- vagy munkavédelmi maszkra. Biber Anett arról is beszámolt, hogy az utasok együttműködnek ebben a helyzetben, csak néhány esetben fordult elő, hogy egy-egy utas nem volt együttműködő, és a rendőrség segítségét kellett kérni.

Korábban a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban volt kötelező a maszkviselés, ez ma már kiterjed a múzeumokra, mozikra, színházakra, könyvtárakra, a plázákra, ügyfélszolgálatokra, egészségügyi intézményekre is.

Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ma már a kendő vagy sál használata nem elég, maszkot kell hordani. Fontos, hogy aki nem tartja be a szabályokat ezeken a helyeken, akár 50 000 forintos pénzbírságot is kaphat. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: a kormány azért hozta ezeket a döntéseket, hogy védje az állampolgárokat, megakadályozza a tömeges megbetegedéseket. 

További programok »

FEL