Második mérkőzését is elveszítette a Békéscsaba 1912 Előre II. csapata

2025. augusztus 8. 18:22 | Gulyás Gergő

Augusztus 6-án, szerdán játszotta legutóbbi bajnoki mérkőzését a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre II. csapata, a Kórház utcai Stadionban. Balog Zsolt együttese 2–1-es vereséget szenvedett a Martfűi LSE csapatától, ezzel a második mérkőzését is elveszítette a bajnokságban.

2025/2026 NB III. Dél-Keleti csoport 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre–Martfűi LSE 1–2 (1–1)

Játékvezető: Kiss Dávid (Vilmányi Simon, Szabó Laura Emerencia)

Békéscsaba 1912 Előre: Tóth – Komáromi, Harmati, Avramucz, Sirokmán, Oláh, Pelles, Német, Vólent, Mágocsi, Kurai. Vezetőedző: Balog Zsolt

Martfűi LSE: Gerhát – Boros, Székely, Laczkó, Fődi, Kalmár, Bogdán, Bódai, Mészáros, Varga, Antman Joshua. Vezetőedző: Koncz Zsolt

A lilák második csapata a fővárosban kezdte meg az NB III-as szereplését még július végén. Balog Zsolt legénysége az első mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a III. Kerülettől. Az első lejátszott meccs után, hazai pályán is bemutatkoztak a lilák, szerdán a Martfű együttesét fogadták a Kórház utcai Stadionban. A találkozó jól indult a hazaiak számára, hiszen Vólent Roland már az ötödik percben megszerezte a vezetést, miután értékesítette a megítélt büntetőt. Az első félidő végén a vendég együttes is tizenegyeshez jutott, amit Kalmár Ferenc váltott gólra, így a felek 1–1-es döntetlennel vonultak a szünetre.

Az 59. percben a vendégek a vezetést is megszerezték, miután Varga Tamás talált a hazaiak kapujába. A mérkőzésen ezután több gól már nem született, így a lilák második csapata a második mérkőzésükön is 2-1-es vereséget szenvedtek, így pont nélkül a 15. pozíciót foglalják el a tabellán.

Balog Zsolt csapata a hétvégén újra hazai pályán bizonyíthat, hiszen most vasárnap a még szintén nyeretlen Tiszaföldvár együttese érkezik a Kórház utcai Stadionba. A találkozó délelőtt 11 órakor kezdődik.

További programok »

FEL