Martin Gábor országos szinten elismert fotóművész. Ötven éve fényképez, prospektusok, katalógusok, plakátok, naptárak, könyvillusztrációk készítésével foglalkozik. Eddig hat önálló könyvet adott ki, legismertebb fotóalbumainak egyike a Lélekfények. 2012-ben megjelentette a Csabai séták 1968-tól című albumot, 2013-ban elkészült a Csabai séták II., 2015-ben pedig a Csabai séták III., amely városunk közel- és régmúltjából idéz fel mára már várostörténeti jelentőségű fotókat. Martin Gábor, munkája elismeréseként Békéscsabáért kitüntetést vehetett át március 15-én.
– Ötven éve, tizenhárom-tizennégy éves koromban kezdtem a fényképezéssel foglalkozni. Az első fotósélményeim a balatoni nyaralásokhoz kapcsolódnak. Az idő megragadásának, az élmények konzerválásának, egyfajta jelhagyásnak az élménye ekkortól ivódott belém. Sok év után világosodott meg számomra, hogy a képalkotás olyan eszköz, amit tudatosan irányítva lehet alkalmazni nemcsak dokumentálásra, hanem arra is, hogy érzelmeket, gondolatokat keltsünk. A rutinos fotós az objektív által keltett képet így nagyon is szubjektívvé teheti.
– Tizenhét évesen már országos fotósversenyt nyert, majd a Vénusz aktfotós világversenyről ezüstéremmel tért haza. Mi adta az inspirációt?
– Volt, amikor a mellettem levő kedves fotózásával a nőiességet, mint fogalmat próbáltam körüljárni. Nem csak aktok, hanem portrék, zsánerképek is születtek. 1974-ben, az aktfotós világversenyen például portréval lettem második. Középiskolás koromban, a hatvanas évek végén is aktfotóval nyertem díjat, ami elég paradox volt az akkori prűd, puritán világban, amikor még aktokat tartalmazó film vagy sajtótermék nem juthatott be az országba. Hozzá kell tenni, hogy a képeim nem az erotikát érintették, inkább grafikai jellegű, a test formai világát elemző fotók voltak.
– Hat éven át fotóriporter is volt, mi történt ezután?
– A Szolnok megyei és a Békés Megyei Népújság szerkesztőségében töltöttem el hat évet. Bár nagyon szerettem ezt is, később elcsábított a reklámfilmek esztétizáló jellege. Reklámfotó stúdiót alapítottam a nyolcvanas évek elején, attól kezdve szabadúszóként dolgozom.
– Az Ön nevéhez fűződik egy új képkidolgozási forma, erről mit lehet tudni?
– Mindig nagyon érdekes volt a fotográfia rokon képzőművészetekkel való társítása. A fotografikásítási eljárás számomra egy kísérletezés volt, ami a fotókat nagyon finom, rézkarchoz hasonló struktúrával ruházta fel. Voltak például tájképek, romosabb épületeket ábrázoló fotók, amelyek archaizáló hangulatát fokozta ez a technika.
– Jelenleg mivel foglalkozik?
– A Csabai séták harmadik kötetével kapcsolatos teendőim nemrég értek véget, a következő időszakra való készülés már tárgyalási szinten elindult. A belgiumi magyar nagykövetségtől kerestek meg, hogy szintén fotós lányommal, Vandával csináljunk egy közös kiállítást. Emellett három spanyolországi fotóskönyv készítésére kaptam felkérést, egy ismeretterjesztő kiadványra, és városalbumokra, ezek következnek most.
