Marco Rossi kihirdette a válogatott Eb-pótselejtezős keretét

2020. szeptember 28. 18:45 | Hidvégi Dávid

Marco Rossi a szeptemberihez képest keveset változtatott, de a szokásosnál kicsit bővebb keretet hirdetett ki a válogatott októberi mérkőzéseire, mivel ezúttal három meccsen lép pályára a csapat.

Minden csapatrészben történtek kisebb változások, de ezúttal olyanokra is számít a szövetségi kapitány, akik szeptemberben még csak beugróként kaptak meghívót, teljesítményükkel azonban kivívták a szakmai stáb bizalmát. A keret újonca a ZTE FC-ben játszó Könyves Norbert, de Marco Rossitól a Kasimpasában játszó Varga Kevin is most kapott először meghívót – írja a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala. A múlt héten hivatalosan is Debrecenbe igazoló Dzsudzsák Balázs továbbra sem tagja a keretnek, hiszen hosszú kihagyást követően leghamarabb ma léphet pályára tétmeccsen a Pécsi MFC ellen az NB II tizedik fordulójában.

A szokásos két mérkőzés helyett ezúttal három mérkőzés vár a válogatottra, hiszen a Szerbia és Oroszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőzően október 8-án Eb-pótselejtezőn Bulgária ellen lép pályára az együttes. A védőknél Botka Endre és Hangya Szilveszter is ott van a keretben, de a szeptemberben csak később meghívott Kecskés Ákosra is számít a kapitány. Ugyanez elmondható a középpályán Holender Filipről, míg Gazdag Dániel, aki egy hónapja a koronavírus-járvány miatt nem csatlakozhatott a csapathoz, ezúttal remélhetőleg már részese lehet majd az összetartásnak.

A kerettagok október 4-én, vasárnap találkoznak Budapesten, majd három nappal később utaznak el Szófiába, az Eb-pótselejtező helyszínére. A válogatott Bulgáriából Belgrádba utazik, ahol 11-én lép pályára, majd a szerb fővárosból Moszkva lesz az újabb úti cél, ahol 14-én játssza le utolsó októberi mérkőzését.

 

A magyar válogatott teljes kerete


Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)

Támadók: Babati Benjámin (ZTE FC), Könyves Norbert (ZTE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

 

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később: 
Izland–Románia
Időpont később: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország

További programok »

FEL