Márciusban postázzák a védettségi igazolványt

2021. március 17. 17:15 | Papp Ádám Sándor

Március elsejétől postázzák a védettségi igazolványt azoknak, akiket már korábban beoltottak vagy akiknél a védettség a korábbi megbetegedés miatt fennáll.

A március 17-ei adatok alapján Magyarországon mintegy 156 ezer főnél mutatható ki a koronavírus fertőzés. Az aktív fertőzöttek közül több mint 10 ezer beteget ápolnak kórházban, több mint 1100 fő pedig lélegeztetőgépre szorul.

A szakemberek szerint a járvány elleni védekezés legfontosabb eszköze az oltás. Hazánkban nő az oltakozási hajlandóság, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az emberek 46,4 százaléka kéri a védelmet jelentő vakcinát. Oltásra eddig 3 millióan regisztráltak, a 60 éven felülieknél ez a szám 1,6 millió.

Március elsejétől már forgalomban van a védettségi igazolvány is. A koronavírus elleni védettséget háromféle módon lehet igazolni: ha valaki igazoltan átesett a fertőzésen, vagy van ellenanyag-vizsgálata, illetve amennyiben már megkapta az oltást.

– Védettséget igazoló okmányt az kaphat, akit beoltottak. Ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz, csak az oltás beadásának napját rögzíti, hiszen az egyes vakcinák által nyújtott védettséggel kapcsolatban még nincs pontos információnk. Fél évet valószínűsítenek, de ez akár egy év vagy ennél hosszabb idő is lehet – ezt még Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a február 11-ei kormányinfón. 

A kártya csak személyi igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes. Egyelőre még nem született kormánydöntés arról, hogy az okmány mire jogosítja fel tulajdonosát, de az már biztos, hogy nem kell karanténba vonulnia a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL