Már se híre, se hamva a nagy sátornak az Árpád Gyógy- és Strandfürdőben

2020. március 31. 15:08 | Hidvégi Dávid

Megkezdte a tavaszi átállás a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő. A koronavírus-járvány miatt a strand jelenleg zárva tart, ez lehetőséget teremtett arra, hogy az üzemeltető előrébb hozza a munkálatokat.

A fürdő jelenleg üres, ám ez az állapot márciusban egyáltalán nem szokványos: az úszómedence fölé felhúzott sátorban az úszók és a vízilabdázók ilyenkor még javában tartanak edzéseket. A koronavírus miatt azonban a fürdő zárva tart, így a vízipólósok szárazföldi edzésekkel tartják magukat formában a versenyek és a bajnokságok szünetében. A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzője kiemelte, hogy főként ezt a két magyarországi sikersportágat érinti a járványhelyzet, hiszen víz nélkül hosszútávon nem tudják formában tartani magukat, a gyerekek pedig kiesnek a napi úszórutinból.

– Azt gondolom, hogy egyelőre beláthatatlan következményei lesznek a leállásnak akár, ha csak az utánpótlást nézem. A profik, a felnőttek már vissza tudják nyerni a formájukat, de az utánpótlásban három, négy hónap vagy akár fél év is kimaradhat a képzésből. Egyáltalán nem mindegy, hogy adott esetben hány gyereket sikerül megtartanunk – fogalmazott Szilágyi Kristóf.

 

Már összecsomagolták a sátor elemeit – (Fotó: Hidvégi Dávid)

 

Az időjárás és a járvány okozta körülmények lehetőséget adtak arra, hogy az üzemeltetők egy hónnappal előrébb hozzák a tavaszi átállást. A munkálatok részeként már lebontották az úszómedence sátrát, amelyben a vízilabda klub is segédkezett.

– Egy hónappal korábban hozzákezdtünk a munkálatokhoz. A sátorszerkezetet már lebontottuk, annak összecsomagolása folyik. Ezen kívül kitakarítjuk a medencéket és a hőcserélőket. Az ilyenkor szokványos, tavaszi nagy munkálatokat végezzük el, így ha kinyithatunk, akkor felkészültek leszünk – mondta el a behir.hu és a 7.TV kérdésére a fürdő vezetője, Zsadon Endre.

Hamarosan végeznek az energetikai felújításokkal is, amely részeként megújul a fürdő régi épülete. A létesítmény homlokzatát és a tetőszigetelését felújították, valamint kicserélték az ablakokat.

További programok »

Úszás

Így alakul a csabai úszók idei szezonja

A koronavírus-járvány alaposan fölborította a megszokott menetrendet a Békéscsabai Előre Úszó Klub életében is. A nyári korosztályos bajnokságok egy része teljesen elmaradt, másokat elhalasztottak, de több további verseny is kérdéses.
2020. augusztus 17. 14:58
FEL