Már kirepültek és gyülekeznek az első füsti fecskék Kardoskúton

2021. augusztus 11. 16:29 | behir.hu

Egyre több idei kelésű, fiatal füsti fecskével találkozhatunk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartó Telepének környékén, Kardoskúton.

A fiókák többsége kirepült, a legtöbb szülőpár pedig már meg is kezdte a második költést.

A füsti fecske az egyik leggyakoribb fecskefaj Magyarországon. Míg a molnárfecskék elsősorban a városokban, addig a füsti fecskék a külterületi tanyákon, állattartó telepeken szeretnek fészkelni.  Az állatok körül mindig sok a rovar, így a fecskék számára is bőségesen akad táplálék.

A füsti fecskék általában már májusban fészkelni kezdenek. Idén a hűvös tavasz miatt elhúzódott a költés, ennek ellenére a legtöbb fészekből július második felében már kirepültek a fiatal madarak. A hűvös tavasz után a táplálékbázis kifejezetten jó volt a térségben, így az átlagosan kirepült fiókák száma is magas.  

A szülőpárok jó része megkezdte a másodköltést, már újra tojásokon ülnek. A füsti fecskéknél gyakran harmadköltés is előfordul, ha az időjárás ezt lehetővé teszi. Az első költésből származó fiókák szépen gyarapodnak és már csapatokba verődve gyülekeznek az állattartó telep környékén. Az éjszakákat a nádasokban töltik.

A füsti fecskék rendszerint szeptemberben indulnak útnak telelőhelyeik felé, október elejére teljesen eltűnnek a térségünkből.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL