Már dolgoznak a BRSE utánpótlás csapatai

2016. szeptember 1. 06:43 | Fekete Kata

Agusztusban elkezdte a munkát a Békéscsabai Röplabda SE utánpótlás csapatainak döntő többsége. A BRSE első két bajnokcsapatának sikeredzője nem kisebb feladattal áll szemben, mint a leendő Röplabda Akadémia alapjait letenni, megújítani, korszerűsíteni a fennálló rendszert.

 

A klub vezetése minden képzőhelyen és csoportnál szülő értekezletet tartott, ahol felvázolták azt az új koncepciót, amelyet Kormos Mihály szakmai igazgató vezetésével kívánnak véghez vinni egy jelentős szervezetfejlesztés közepette. Ebben a munkában segítségére lesz a klub kötelékébe érkezett két új, és egy régi-új edző, akik már munkába is álltak a különböző korosztályos csapatoknál - írja a BRSE.hu. Tóth Gábor a juniorok edzéseit vezeti, míg Pelle Míra személyében a Petőfi Utcai Általános Iskola csoportjainál egy olyan fiatal hölgyet köszönthetünk, akinek vérében van a röplabdázás. Míra nem is olyan régen még az egyesület színeiben sportolt, majd egyetemi tanulmányai befejeztével, örömmel mondott igen a klub hívó szavára, és immár edzőként segíti a BRSE munkáját. A Jankay Általános Iskola növendékeit, pedig a következő szezontól Kocziha Mariann fogja irányítani. Az ő személye szintén nem ismeretlen a klub szimpatizánsai körében, hiszen Mariann az Erzsébethelyi Általános Iskolában tette le a névjegyét először, - ő volt az első edzője például Korniss Ildikónak - és pár év kihagyás, és egy gyermekáldás után, újra az egyesület rendelkezésére áll.

Változatlan intenzitással dolgozik Nagy Attila, akinek csapataival a gyermek-serdülő és mini bajnokságokban találkozhatunk, míg a Fésüs Zsóka - Sinkáné Kiss Anikó edzőpároshoz egy újabb fiatal tanítónő csatlakozik az Erzsébethelyi Általános Iskolában Obuchné Patonai Beáta személyében. Szintén itt, de a Rózsa utcai tagintézményben tevékenykedik majd Kovács Nikoletta.

Zajlik tehát a munka, a különböző korosztályaink, eltérő terheléssel, valamint célokkal vágtak neki a szezonnak. A juniorok a serdülők, és a gyermek csapat napi két edzéssel készülnek augusztus elseje óta, míg a szupermini, mini, kezdő csoportok augusztus 15-én indultak, sok játékkal és vidámsággal.

FEL