Magyarország a jazidi menekültek hazatérését támogatja

2020. augusztus 5. 08:37 | behir.hu

Magyarország a jazidi menekültek hazatérését támogatja a Hungary Helps Programon keresztül - tájékoztatta a Miniszterelnökség kedden az MTI-t.

A közleményben idézték Azbej Tristannak, a tárca az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárának szavait, aki az Iszlám Állam (IÁ) által a jazidiak ellen végrehajtott népirtás emléknapja alkalmából a Free Yezidi Foundation által szervezett online konferencián vett részt.

Az államtitkár kijelentette: a magyar kormány szolidaritása nem csak szavakban, hanem tettekben mutatkozik meg az iraki jazidi közösség irányába, "lehetővé téve a népirtást szenvedett közösség tagjainak szülőföldön való megmaradását, vagy az oda való visszatérését".

Az államtitkár hangsúlyozta: a Hungary Helps Pogram részeként nyújtott magyar segítség az emberi élet védelme mellett a háború sújtotta helyi gazdaság újraindítására is kiterjed, így alapozva meg a közösség tagjainak szülőföldön való megmaradását vagy hazatérését.

Azbej Tristan a kommüniké szerint beszámolt arról, hogy ugyancsak magyar támogatásból valósul meg egy, a dzsihadista fegyveresek által megerőszakolt és szexrabszolgának elhurcolt jazidi nők társadalmi reintegrációját elősegítő központ is. "A projektek a Hungary Helps Program alapelvével összhangban valósulnak meg. Valljuk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni" - áll a közleményben.

A Miniszterelnökség közleményében kitért arra is, hogy a konferencián mások mellett Samuel Brownback, az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős utazó nagykövete és Ján Figeµ, az Európai Unió korábbi vallásszabadságért felelős különleges megbízottja is részt vett.

Forrás: MTI

További programok »

Életmód

Ismét megrendezik a Háromváros Kerékpáros Fesztivált

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Háromváros Kerékpáros Fesztivált május utolsó hétvégéjén. A házigazda ezúttal Gyula városa lesz, de természetesen Békésen és Békéscsabán is számos izgalmas programmal várják a szervezők az érdeklődőket.
2024. április 11. 19:59
FEL