Magyar Teátrum Díjat kapott Csipke Sándor Árpád, a színház kellékese

2023. december 14. 17:06 | behir.hu

Tizennegyedik alkalommal adták át hétfőn este a Karinthy Színházban a Magyar Teátrum Díjat, amellyel a színházi háttérszakmák legjobbjait díjazzák.

Minden évben elérkezik az az este, amikor a színházi szakma azokat köszönti és díjazza, akik nap mint nap a háttérből segítik a kiváló, sikeres színpadi produkciók létrejöttét. Ők azok, akik sohasem állnak a rivaldafényben. Ők azok, akiknek szakmai tudása, odaadása nélkül halványabbak lennének a fények, unalmasabbak a kosztümök, ziláltabbak a frizurák, vagy éppen kevesebb néző ülne a nézőtéren.

Csipke Sándor 1992 óta dolgozik a Békéscsabai Jókai Színházban, kezdetben ügyelő és segédszínész volt, ám jó ideje a kellékesek csapatát erősíti. A teátrum nézői egy-egy előadásban is találkozhatnak vele a színpadon, legutóbb az Elvásik a veres csillagban láthatták.

A 2010-ben alapított Magyar Teátrum Díjra jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a jelölő színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, az eddigi tizenhárom év alatt 93 Magyar Teátrum Díjat, illetve Életműdíjat adott át a Magyar Teátrumi Társaság, így az idei hét elismeréssel ért a 100. megítélt és átadott díjhoz az elismerés története.

A gálaesten elismerést kapott Hosszú Mária, a Nemzeti Színház művészeti titkára; Jónás Ibolya, a Szolnoki Szigligeti Színház fodrásza, tárvezetője; Csipke Sándor Árpád, a Békéscsabai Jókai Színház kellékese; Csenky László, a Nemzeti Táncszínház műszaki vezetője; Pap Gábor, a Kecskeméti Katona József Színház díszletasztalosa és Sándor Dániel, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház műszaki vezetője.

Az esten átadták a kivételes színészi pályákat elismerő Magyar Teátrum Életműdíjat is, amelyet Miske László, a Debreceni Csokonai Színház színművésze vehetett át.

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

                                                                      Csipke Sándor Árpád (fotó: A-Team/ Nyári Attila)

 

További programok »

FEL