Magyar cirkuszművészet a Westminsterben

2018. március 6. 19:31 | behir.hu

Alig pár napja „A kultúra gyarapít” című konferencián Budapesten, a magyar parlament felsőházi termében – ahol több hazai nemzeti előadó-művészeti intézmény vezetője tartott előadást – hallhattuk Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójának beszámolóját a cirkuszművészet helyzetéről. Ma, 2018. március 6-án Londonban, a Westminster épületében, az angol parlamentben szólalt fel a cirkuszművészet témájában.

A Westminster ablakából jól látszik a hely a Temze partján, ahol 250 éve Philip Astley útjára indította a modern kori cirkuszművészetet, ezzel a gondolattal kezdte beszédét az angol cirkuszszövetség elnöke Martin Hughton. Az angol parlament tagja Peter Luff az összegyűlt vendégeket köszöntötte, és a 250 éves évfordulóról emlékezett meg. A Philip Astley Emlékbizottság elnöke a rendezvényen külön kiemelte, és megköszönte a Fővárosi Nagycirkusznak, hogy januárban Budapesten a nemzetközi cirkuszfesztiválon felelevenítésre került Philip Ashley első lovas bemutatója.

Ezt követően tartotta meg köszöntő beszédét Fekete Péter, aki a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület (CECA) elnökeként kapott az ünnepségre meghívást. A miniszteri biztos angol nyelven megtartott beszédében a cirkuszművészet átalakulásáról, a művészeti ág fontosságáról és társadalmi üzenetéről beszélt. Magyarország e művészeti ág tekintetében különleges, egyedülálló helyzetben van Közép-Európában, hiszen a budapesti nagycirkusz a régió egyetlen kőcirkusza.

A több száz éves tradíciókkal rendelkező művészeti ág Magyarországon folyamatosan sikert sikerre halmoz. Monte-Carlóban aranyat, az Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon első díjat nyertünk, miközben számos fiatal magyar cirkuszművészt hívnak külföldre fellépni. Emellett a Fővárosi Nagycirkusz megújuló produkciói méltán hívják fel a figyelmet Magyarországra – mondta beszédében. A magyar kulturális kormányzat és a magyar nézők kiemelt figyelmet szentelnek a cirkuszművészetnek; a színházzal, az operával és a táncművészettel egyenrangú műfajként kezelik azt.

Társadalmi üzenetek közvetítése, esélyegyenlőség, audionarráció vak és gyengénlátó embertársaink számára, cirkuszpedagógia – mind olyan vívmányok, amelyek jó és követendő példával szolgálnak a világ országainak cirkuszai számára.

– Tisztelet az ősöknek, tisztelet az angol cirkuszi hagyományoknak, ahonnan 250 évvel ezelőtt Philip Astley elindította a modern kori cirkuszművészetet – hangsúlyozta Fekete Péter.

Az eseményen jelen voltak az angol artistaszakma legismertebb képviselői: híres artistacsaládok tagjai, cirkuszigazgatók, a brit parlament képviselőiből álló delegáció, valamint az Európa Parlament képviselői. Felszólalt a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Pro Cultura Hungarica díjjal jutalmazott magyar származású artistaművész, Endrész László, valamint dr. Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő is.

További programok »

FEL