A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén tavaly 535 pár gólya fészkelt. Idén is visszavárják őket. A kritikus helyre épített fészkeket megvizsgálták, és ahol szükséges volt magasítóra helyezték.
Napjainkban, mint az köztudott, a fehér gólyák az emberekhez közeli helyeken, gyakran villanyoszlopok tetején építik fel otthonaikat. Ez viszont cseppet sem veszélytelen, éppen ezért a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság az áramszolgáltató cégekkel együttműködve a fészkeket magasítóra helyezi, illetve stabil, fémből készült fészektartót szerel fel. Így a gólyák is biztonságban vannak, és az elektromos vezetékhálózat üzembiztonsága sincs veszélynek kitéve.
Az elmúlt télen összesen 39 gólyafészek magasítóra történő felhelyezéséről gondoskodtak. Ebből 32 a DÉMÁSZ, 7 pedig az E.ON illetékességi területén található. A munkálatok 22 települést érintettek, a legtöbb fészket, szám szerint ötöt Füzesgyarmaton helyeztek át. Mindehhez az áramszolgáltató cégek biztosították a darut, a kosaras autót valamint a szerelő szakembereket, az Igazgatóság pedig az előre elkészített műfészkeket és a magasítókat. Ezek természetesen nagyon erős anyagokból készültek, mivel egy több éves gólyafészek tömege akár a 200 kilogrammot is elérheti.
A magasítókra helyezett fészektartókra egy kökénygallyakból készült koszorút tesznek, amit a leszedett fészkekből származó gallyakkal és szalmával bélelnek ki. A visszatérő madarak természetesen ezt tovább igazgatják, építgetik majd, hogy biztonságban felnevelhessék benne fiókáikat.
forrás: www.kmnp.hu