Maffiacsalád sarja verekedett Gyulán, de ezúttal nem segített a consigliere

2023. október 6. 10:20 | behir.hu

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 18 éves büntetlen előéletű medgyesegyházi férfival szemben, aki ittasan minden ok nélkül bántalmazott egy másik férfit.

A fiatal férfi és egy fiatalkorú barátja 2023. július 09-én, hajnali 3 óra után Gyulán, a Bodoky utcában, az egyik italmérő hely közelében ittas állapotban megszólítottak egy férfit – a későbbi sértettet – és tüzet kértek tőle. A sértett a kérésnek eleget, ennek ellenére a terhelt a békésen viselkedő sértettet minden ok nélkül – ittasságából kifolyólag agresszíven fellépve – megfenyegette; azt mondta neki, hogy csak egy telefonjába kerül, hogy a sértettet megverjék, mivel ő egy maffiacsalád sarja.

A sértett férfi közölte, hogy nem szeretne konfliktust, erre válaszul a terhelt egy alkalommal ököllel megütötte a sértett orrát. Az ütés következtében a sértett orra azonnal vérezni kezdett, valamint a sértett az ütéstől meg is szédült. Ekkor a sértett férfi futásnak eredt, szeretett volna elmenekülni a terhelt elől, de az üldözni kezdte. Nem tisztázott körülmények között mindketten beleestek az Élővíz-csatornába. A vízből a sértett mászott ki előbb, futva menekülni kezdett a Béke sugárút irányába, azonban a terhelt utána futott, amikor pedig utolérte, egy alkalommal megrúgta a sértettet a csípője környékén. Ekkor érkezett a helyszínre a rendőrség gyalogos járőrszolgálata, ezért a terhelt a sértett további bántalmazásával felhagyott. Az intézkedő rendőrjárőr észlelve a sértett vérző sérülését, mentőt hívott a helyszínre, akik a sértettet kórházba szállították. A sértett a terhelt bántalmazása következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést, orrcsont-törést szenvedett.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Gyula

Repedten is tökéletes – Díjnyertes bejglik Békés vármegyéből

A bejgli szinte minden magyar háztartás elengedhetetlen része az ünnepi időszakban, ugyanakkor hasonló, tekercselt sütemények egész Európában népszerűek karácsony táján. A pozsonyi tésztából készülő édesség idén több rangos elismerést is hozott Békés vármegye cukrászdáinak, bizonyítva, hogy a hagyomány és a szakértelem együtt különleges eredményeket szül.
2025. december 21. 16:14
FEL