Lovass Tibor: Bizalommal vannak irántunk a nézők

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete életműdíjat adott át.

2016-ban a Helyi Televíziók Országos Egyesülete Lovass Tibor, a  Szombathelyi Televízió ügyvezetőjének munkásságát ismerte el életműdíjjal. Őt kérdezte a Local Tv.

– Amikor átvette a Helyi Televíziók Országos Egyesülete életműdíját, beszédében szerelemnek nevezte azt a viszonyt, ami a helyi televíziózáshoz fűzi. Mikor lobbant szerelemre, mesélne a pályája indulásáról és alakulásáról?

– Valóban 1981-ben ismerkedtem meg a filmezéssel, ami régen volt. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán már működött egy stúdió Pehi László vezetésével, aki megengedte, hogy évente egy-két filmet készítsünk. A négy év során éltünk is a lehetőséggel, és igen nagy buzgósággal vetettük bele a munkába magunkat, természetesen oktatóink segítségével. A diploma megszerzését követően a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Vas Megyei Szervezeténél kezdtem dolgozni, és az ismeretterjesztés fontosságát, a közösségépítést itt tanulhattam meg. Időközben másik nagy szerelmemmel, a marketinggel is elkezdtem az ismerkedést. Pehi Laci hívására aztán visszakerültem a Főiskolára 1991 telén, ahol akkor már a MTV Szombathelyi Körzeti Stúdiója működött. Több országos adásba is dolgozott a stúdió, illetve minden nap híradóval és hetente két regionális magazinnal is jelentkezett a stáb. Mindent megtanulhattam, amit a televíziózásról tudni kell. Ha kellett díszleteztünk, világítottunk, hangosítottunk. Gyártásvezető, majd szerkesztő, később műsorvezető lettem. Gyönyörű időszak volt, hat megyét jártunk be, illetve ismerkedhettem meg a területről tudósítást küldő helyi televíziós kollégákat. Fantasztikus közösség volt, szuper személyiségekkel! Ma is többekkel tartjuk a barátságot! 2000 nyarán aztán Sopronba került a körzeti stúdió, én pedig Zalaegerszegre. Akkor még nem gondoltam, hogy a szombathelyihez hasonló küzdelmes, de csodálatos évtized következik a televíziós életemben. Azért is fontos ezt kihangsúlyoznom, hiszen én időközben már tanítottam a főiskolán óraadóként marketingkommunikációt, és több képzési intézetben, szervezetnél marketinget is. No, de Zalaegerszegnél tartottam, ahol nagyon kedves, felkészült csapat fogadott. Napi híradózásra álltunk át és a harmadik évben 12 tematikus magazinműsort készítettünk. Naponta dolgoztunk a soproni stúdiónak, én pedig kéthetente péntekenként körzeti magazinműsort vezethettem ott. Elindítottuk a Göcsej Filmszemlét, amely az idén immár 12. alkalommal rendeztek meg, és utcai élő, mi úgy hívtuk, hogy „Évszakváltó” magazinműsorokkal vártuk a nézőinket. Szép volt, jó volt, és biztosan sok-sok mindent kihagyok abból a korszakból, de jött 2013, amikor Koczka Tibor, akivel együtt katonáskodtunk, évfolyamtársakként tanultunk, és dolgoztunk a körzeti stúdióban Szombathelyen és Sopronban, Szombathelyre hívott a Szombathelyi Televízióhoz. Nem volt új a terep, hiszen már MTV-s korszakomban vezettem ott magazinokat, és csak néhány évre szakadt meg a kapcsolat a vasi megyeszékhely televíziójával. Tehát Szombathely, szerkesztő-műsorvezető, aztán váratlanul 2014. november végén az ügyvezetői pozíció. És közben elindítottuk a Savaria Filmszemlék sorát is. Zalaegerszegen maradt a Civil Kurázsi műsorom, amit a mai napig szerkesztek és vezetek. Köszönöm a kollégáknak a lehetőséget és a bizalmat. Időközben a főiskolából egyetem lett, de a tanítás időközben a marketing területéről a kommunikáció, elsősorban a készségfejlesztés, médiatervezés területére tevődött át. Időközben Zalaegerszegen, és Szombathelyen sikerült egy-két dokumentumfilmet is készítenem, illetve több azóta is életképes produkciót elkezdeni! A HTOE elnökségében a negyedik elnökségi ciklusomat töltöm, miközben a Nyugat-Dunántúlon megalakítottuk a Nyugati Régió Kommunikációs Egyesületet, amely a West Pannon Audiovizuális Klasztert is működteti, jelenleg 33 taggal. Az elnöki feladatokat látom el a szervezetben, amely egy baráti közösséggé is formálódott időközben. Egyetemi hallgatóimmal évente egy hangoskönyvet is készítettünk a vakok és gyengénlátók számára, illetve örömmel töltött el az is, hogy hallgatóim közül nagyon sokan a gyakorlatukat is az általam vezetett televízióknál töltötték. Majd elfelejtem, hogy közben több újság indításában is részt vettem, illetve az első között jelentkező vidéki közösségi rádió a SZÓKÖZ megszólalásánál is bábáskodtam, és a CRÉDO rádió első lépéseit is segítettem. Most éppen a Multifunkciós Civil Zsurnaliszta képzést irányítom, ahol eddig közel 60 civil tollforgatót képeztünk ki, és a képzés folytatódik. Nagyon szerettem ezeket a munkákat is. Istennek adok hálát, hogy fantasztikus családdal, pedagógusokkal és lehetőségekkel, feladatokkal segített, s amikor szükség volt rá, tüskékkel figyelmeztetett a helyes útra, s tartott azon, a díjig, amit ezúton is hálásan köszönök, de nagyon érzem, hogy még rengeteg feladat vár rám. Állok elébe, mert tudom, hogy bár alkalmatlannak érzi magát az ember számtalanszor, ha a misszió fontos, és nem lépünk át a küldött feladaton, akkor a küldő alkalmassá tesz bennünket annak beteljesítésére.

 

– Mi a legszebb egy helyi televízió vezetésében és mi a legnehezebb?

– A legszebb talán az, amikor az embert megszólítják az utcán, a boltban, a benzinkúton, és bármerre jár a városban. Ez azt jelenti, hogy bizalommal vannak irántunk a nézők, akik miatt vagyunk, akikkel, akikről készülnek a műsorok, a tudósítások. Az is fontos, hogy mi magunk nevelhetjük ki az utánpótlást, igaz, ehhez az is kell, hogy legyenek kitartó érdeklődők, jelentkezők, akiket formálni lehet. Most is van két nyolcadikos kis tanítványunk, de középiskolások közül is többen jönnek érdeklődve a stúdióba és nem csak a nyári szünidő alatt, hanem év közben is. Szép feladat a város életének dokumentálása is, hiszen olyan virtuális dokumentumtárral rendelkezünk, amely nem csak helyben lehet értékes néhány évtized múlva, hanem országosan is.  A televíziós közösség, megtartó erő, amit Zalaegerszegen és Szombathelyen is tapasztalhattam. Igen összetartó, családias hangulatú társaság jellemzi a mi munkatársi közösségeinket. Valóban öröm együtt dolgozni a kollégákkal, mert fontos, hogy a másikért is tesszük, amit teszünk. Ami a legnehezebb, az a versenyképesség fenntartása az országos csatornákkal, hiszen mi egy vagyunk a csatornák arzenáljában, ahol ma már nem elfogadott kifogás a szegénység. Igyekeznünk kell meggyőzni a tulajdonosainkat erről, és folyamatosan gondoskodni kell a külsőségek mellett a technikai háttér frissítéséről is, hiszen több országos csatorna beszállítói is vagyunk. Ez a munka pénzszűke esetén ellehetetlenül, és igen sokba kerül, ha a tulajdonos mégis úgy gondolja, hogy mégis szüksége van a helyi televízióra. Nagyon nehéz elfogadtatni a politikusokkal azt a tényt, hogy a televízió valamennyi helyi polgár adójából készíti a műsorait, és akinek nem tetszik a struktúra, a nyilvánosság bármilyen szűrése, az nem nézi a csatorna programjait, így nem is tudjuk őket megszólítani. Az utánpótlást már említettem, szintén nehéz terület. Megszűnt a vidéki felsőfokú képzés, és nincs azonnal alkalmazható fiatal szakember. Valójában erre a területre felvételiztetni kellene a jelentkezőket, mert bizony nagyon sok tényezőnek kell megfelelnie a kor újságírójának, aki egy médiaközpontban szembesül azzal, hogy nem csak a tollára, hanem a hangjára, a külsejére, és a technikai ismereteire is szükség lenne. De nem sorolnám tovább a nehézségeket, ezekből is rengeteget lehet tanulni. Sajnálom, hogy az említett témakörök szereplői nem hallgatnak meg bennünket! A bölcsességgel az élettapasztalatok ajándékoznak meg bennünket. Azt vásárolni lehet, de úgy nincs rá semmi garancia. Tanulni is lehet, de a próba során sok arculcsapást kaphatunk.

– Ha jól tudom, két filmszemle életre hívásában is szerepe van. Miért tartja fontosnak, hogy helyi televíziók filmszemléket is rendezzenek?

– Valóban, az idén a harmadik Savaria Filmszemlén vagyunk túl, míg Zalaegerszegen a tizenkettedik szemle szervezése folyik. Miért fontosak ezek a szemlék? Több szempontból is. Egyrészt ma már bárki készíthet filmet az okos „kütyük” segítségével, és ezt a fiatalok meg is teszik. Másrészt a hazai és nemzetközi filmkínálat nagyon inspiráló, és a független filmesek, de a helyi televíziósok is egyre többen készítenek közönségnek és nem asztalfiókoknak szánt produkciókat. Harmadrész a két térségben több filmes, de alkotó közösség is működik, akiket azzal is segítünk, hogy a megmérettetés mellett tanulhassanak a többiektől, megismerjék a trendeket. Nagyon sok szakmai barátság születik a szemléken, és a határainkon túlról is egyre több film, és alkotó érkezik. Mindennek az eredményességnek az elérésében fontos szerepe van az NMHH-nak, a Média Mecenatúra programnak, és koordinátorának Dr. Kollarik Tamásnak, illetve a Magyar Művészeti Akadémiának, Fekete György elnöknek és Dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár úrnak, akik felismerték a szemlékben rejlő lehetőségeket. A zsűri tagjait is minden esetben úgy alakítjuk ki, hogy valamennyi kategóriában elismert szakember mondjon véleményt az alkotásokról. Én személy szerint azt is fontosnak tartom, hogy minden szemlén legyen valamilyen képzés, például a kép és a zene összhangjáról, a forgatókönyv készítésről, és sorolhatnám még azokat a területeket, amelyekben segíthetjük az alkotókat. Ezen kívül a nyilvánosság is nyomos ok arra, hogy például az idei III. Savaria Filmszemlére 140 pályamű érkezett. A mozivászon egészen más világot nyit meg a filmek előtt, ráadásul a vetítéseken is egyre több érdeklődő jelenik meg, ami a televíziós nyilvánosság mellett az alkotók számára fontos tényező. Nekem a két szemlén kívül szívügyem a Zsirai Fogyatékos Otthonban az idén nyolcadik alkalommal sorra kerülő országos filmszemle. Én már a hatodik szemlét segítem, ha kell, az alkotások elkészítésében segítek, ha kell, a zsűri munkájában veszek részt. Hiszem, és tudom, hogy a film, mint összművészeti eszköz, fontos lehet a szellemi fogyatékosok terápiás kezelésében. Látom, hogy ez így van, és most éppen azon dolgozunk egy szakmai csapattal, hogy ennek a területnek, a „Zsirai módszernek” a kutatási programját összerakjuk.

– Jó ideje tagja a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnökségének, hogy látja az egyesületet a vezetőségből?

– Színesek vagyunk, mint a tavaszi mező virágai! Ez szép és elvarázsoló, sőt bódító is, de közben ugyancsak józanságra intő. Azt látnia kell a tagoknak, hogy a vezetőség tagjai igyekeznek megoldani a problémákat, ugyanakkor azt is szem előtt kellene tartaniuk, hogy a vezetőség nem azért van, és a titkár sem, hogy az egyes tagokat érintő problémákat oldja meg, hanem a közösség problémáit formálja ügyekké, és ezeket orvosolja. Talán egy kicsit elkényelmesítettük a tagjainkat e tekintetben. Az is igaz, hogy a gyors és sikeres eredmények eléréséhez elismertségre van szükségünk. Ezen a területen vannak hiányosságaink, de próbálkozunk, és igyekszünk azon az imidzsen folyamatosan javítani, ami a sikeresebb tárgyalásokhoz szükséges! A tagság, éppen az összetétele, a változó nagyság miatt, – itt gondolok a települések, a tulajdonosok támogatási lehetőségeinek a különbözőségére – , más-más problémákkal néz szembe, más-más területen vár segítséget. Ehhez a legoptimálisabb megoldás egy önálló menedzsment lenne, amely nem a tagdíjból, hanem egyéb piaci forrásokból tartaná fenn magát. Működtetne egy ügynökséget, gondot fordítana a pályázatfigyelésre, a nézettségi adatok folyamatos begyűjtésére, a PR munkára, a lobbi tevékenységre, a marketingre, és így tovább. Nagyobbak, felnőttebbek, kihagyhatatlanok, nélkülözhetetlenek csak így lehetünk. Mi egy országos csatorna vagyunk, híradóink idején minden magyar nyelvű csatorna nézettségét meghaladjuk, illetve folyamatos támaszai más országos csatornának, szervezetnek, kezdeményezésnek, programnak. Ezt kellene jobban felszínre hozni, felöltöztetve bemutatni, és éltetni. Szeretem a megbízatást, a közösséget, még akkor is, ha közben-közben vannak súrlódások a közös levelezési felületen. Ez is azt bizonyítja, hogy a tagjaink részéről vannak jogos elvárások a vezetőséggel szemben, és van véleményük, és bírálnak, ha úgy látják jónak, de az a bizonyos, hogy a sokszínűségünk is ebből derül ki. Azért sokan elmentek az utóbbi időben a régiek közül, és nagyon gyorsan változnak tagjaink képviselői, ami nem szerencsés, de ezt el kell fogadnunk, így kell szerveznünk a munkánkat, és segíteni a tagságot. Kiváló barátaim vannak és remélem, lesznek is még a tagjaink sorában.

– Az egyesület elnöke a díj átadásakor a HTOE nótafájaként is titulálta önt. A daloláson kívül mivel szereti tölteni a szabadidejét?

– Énekeltem, táncoltam, zenéltem korábban is. Ének-zene szakos általános iskolába jártam, ahol ez mindennapos esemény volt. Később játszottam Pápán, majd Szombathelyen városi kamarazenekarban, fúvószenekarban, volt népzenei együttesünk, játszottam dixieland együttesben, big band zenekarban, de a főiskolán egy kiváló megzenésített verseket előadó csapatunk is volt. A néptánc fontos eleme volt középiskolás koromig az életemnek, ahogy a sport, a torna, a labdajátékok is, amelyeket igazoltan is űztem. Igaz a megyei ifjúsági válogatottságon tovább sosem jutottam. Jobban érdekeltek a művészetek. Énekelgetni szeretek, ha van hozzá hangulat, kedves barátok, és természetesen egy kis hangulatjavító. Minden hétvégén nagyokat kerékpározom, teniszeznék is, ha lenne rá időm, szabad pálya és partner. Szeretem a zenét, sokat olvasom, de szeretnék még több időt eltölteni a könyvek társaságában. Remélem ráérik majd az időm arra, hogy azt a hatalmas mennyiségű jegyzetet, amely az íróasztalom minden fiókját megtölti, egyszer még feldolgozhatom. Szeretem az írást, s ha módom van rá gyakorlom is. Több könyv ötlete is bennem szorong, de erre jelenleg nincs időm, mint ahogy festeni is szeretek, csak lassan haladok a képeimmel, mert elsősorban a nyári időszak biztosít erre számomra kedves pillanatokat. Én szerencsés embernek tartom magam. A Teremtő nem hagy pihenni, és folyamatosan küldi a jobbnál jobb üzeneteit, a feladatokat, amelyeket a média világában, a tanításban, az én szeretett egyházamban, a közösségépítésben,  a településmarketing területén nem szabad átlépnem. Amit ránk szánnak, azt azért mi kapjuk, mert alkalmasnak találtattunk arra, és bizony bűn lesz az a „tálentumelszámoló bizottság” előtt, ha nem vagyunk figyelmesek a megszólításra. Nekem minden egyes feladat misszió. Már tudom, hogy nem léphetek azokon át, végig kell csinálnom, és azt is tudom, hogy minden szükséges feltételt megkapok hozzá. A küldőtől, a barátoktól, a munkatársaktól, az érintettektől, csak hinni kell, hogy megérkezik ez az alkalmassá tevő segítség. Köszönöm elnök úrnak a szép szavakat! Nagyon fontos láncszeme ő a mi közösségünknek, és tudom, hogy ugyan úgy szívügye a közösség minden gondja, ahogy azt a vezetőség tagjainál is tapasztalom! A tagságnak pedig azt kívánom, hogy soha rosszabb körülményeink ne legyenek, mint ma! Ezt becsüljük, erősítsük meg, hogy legyen mire építkeznünk! Mindig egy „kokaslépést” tegyünk előre, ahogy azt Zalában tartják a józan „farmerek”. És hálásan köszönöm az elismerést, amely örökkön arra figyelmeztet, hogy ezt a közösséget én már soha el nem hagyhatom, ezért minden erőmmel, tehetségemmel, kapcsolatommal tennem kell, amíg azt kérik, amíg és amit lehet, és amíg tehetem.

 

Tíz éve adják ki a díjat

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete tizedik éve adományoz életműdíjat. A korábbi években Kuki László televíziós szakember, Kovács György, az ORTT egykori elnöke, Rónay Ferenc, az etikai bizottság elnöke, Szerencsés János, Sipos József, Márföldi István, Petzke Ferenc, Szalai Annamária, Szegedi László és Molnár László részesült az elismerésben.

 

Megosztás:

Címke: