Lopás gyanúsítottját fogták el és ittas vezetés miatt intézkedtek a rendőrök

2019. május 19. 09:51 | behir.hu

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei 2019. május 18-án 10 óra 30 perc körül Békéscsabán, a piacon látták, amint egy idős férfi rosszul lett. Azonnal odamentek hozzá, felültették és közben mentőt hívtak. A mentők a 80 éves férfit kórházba vitték.

Mezőberényben, a Madách utca és a Puskin utca kereszteződésénél, 2019. május 18-án 12 óra 15 perc körül egy kerékpárral közlekedő nő mellé hajtott egy férfi, kivette a kerékpárja kosarából a táskáját, majd elhajtott. A rendőrök néhány óra alatt elfogták. Kihallgatásán kiderült, hogy egy két nappal korábban történt bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Akkor, szintén Mezőberényben egy lángossütő pavilont tört fel. A Békési Rendőrkapitányság a 19 éves mezőberényi férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2019. május 19-én 2 óra 30 perc körül Szarvason, a Szabadság úton. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett ittasságot az alkoholszonda. A férfit előállították a Szarvasi Rendőrkapitányságra, ahol újabb két légalkoholmérés eredménye lett pozitív. A rendőrök elvették a férfi vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL