Lőfegyverek zaja töltötte meg a Szent István Egyetem udvarát

2016. március 5. 10:28 | behir.hu

Összesen százhetvennégy diák indult az idei tizenkettedik Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen, közülük huszonöten jutottak tovább a Békéscsabán szervezett egyéni döntőbe. A három napos végső megmérettetésen a tanulóknak elsősorban elméleti ismereteiket kellett bizonyítaniuk. Mindenekelőtt a rendészettörténeti, belügyi és idegen nyelvi tudásukra volt szükség a jó eredményhez.

Lőfegyverek zaja töltötte meg a békéscsabai Szent István Egyetem hátsó udvarát. A rendőrség kommandós egységének bemutatóján több akciót is láthattak a rendészeti iskolák növendékei. A látványos eseményen rendőrkutyákkal is találkozhattak a fiatalok. A különleges négylábúak, minden utasítást hibátlanul teljesítettek, szinte együtt lélegeztek gazdáikkal.

A három napos program házigazdája idén a Békéscsabai Szakképzési Centrum volt. Mucsi Balázs főigazgató elmondta, Békéscsabán már húsz éve folyik rendészeti képzés, így nem véletlen, hogy éppen itt rendezték az országos versenyt.

- Az országos középiskolai rendészeti képzésben gyakorlatilag az elsők között voltunk. Ezért is örülünk annak,  hogy idén ősszel, Miskolc mellett, nálunk is elindulhat a rendészeti ügyintézés és őr képzés - fűzte hozzá a főigazgató.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint a versenyen nemcsak az eddig megszerzett tudásukat tesztelhették a fiatalok, hanem arra is jó alkalom volt, hogy közelebbről megismerjék a rendészeti szervek,  a szolgálati ágak szerteágazó tevékenységét.

A bemutatók után a várva várt eredményhirdetéssel zárult a tizenkettedik Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny. A díjátadón százhetvennégy jelentkezőből a legjobb 25 vehetett át elismerő oklevelet. Az idei első helyezett Szigeti Viktória lett.

A nyertes versenyző felkészítő tanára, Gasparik Erzsébet elmondta, hosszú munka előzte meg ezt a kiemelkedő eredményt, hiszen már két éve készültek erre a megmérettetésre. A második és harmadik helyen Németh Szabolcs tanítványai, Cselenyák Judit és Markovics Adrienn végeztek.

Az eredményhirdetés végén Pinczésné Kiss Klára r. alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ megbízott igazgató-helyettese hozzátette, reméli a jelenlévő szorgalmas tanulókat hamarosan kollégaként is köszöntheti valamelyik rendvédelmi szervnél.

További programok »

FEL