Kreatív ötletek az állatvédelemért – díjazták a pedagógiai verseny legjobbjait

19:15 | Babcsák Dóra

Negyedik alkalommal rendezték meg a Kós Károly Kárpát-medencei Pedagógiai Versenyt, amelynek eredményhirdetését kedden tartották a Békéscsabai Szakképzési Centrum konferenciatermében.

Az idei verseny témája a „Tegyünk együtt az állatok védelméért!” volt. A szervezők minden évben olyan témát választanak, amely segíti a fiatalok érzékenyítését és társadalmi felelősségvállalását. A felhívásra idén több mint 130 pályázat érkezett a Kárpát-medence különböző településeiről.

Lestyánné Hricsovinyi Julianna, a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola igazgatója hangsúlyozta: a verseny célja, hogy a fiatalokban tudatosuljon az állatokkal szembeni felelős bánásmód fontossága.

– Nagy büszkeség számunkra, hogy évről évre nő a résztvevők száma. Korábban körülbelül száz pályázó jelentkezett, idén már több mint 130 pályázat érkezett a Kárpát-medence minden részéről. Az első évben még országos pedagógiai versenyként hirdettük meg a programot, később azonban határon túli jelentkezők is csatlakoztak. Fontosnak tartjuk, hogy a teljes magyarság képviseltesse magát ezen a versenyen, hiszen a magyar nyelvű, korszerű oktatás a magyarság fennmaradásának egyik záloga – fogalmazott az igazgató.

 

 

A pályázatban nem határozták meg, milyen formában kell elkészíteni a projekteket, így rendkívül változatos munkák születtek. A pályázók társasjátékokat, verseket, dalokat, rajzokat és más kreatív alkotásokat készítettek. A verseny egyik célja éppen a kreativitás fejlesztése volt.

A Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Boros Sámuel Technikum tanulói, Balla Lilla Borbála és Németh Luca prezentációban mutatták be projektjüket és a felkészülés folyamatát. Munkájukkal végül a harmadik helyet szerezték meg.

– Az volt a célunk, hogy segítsünk az állatokon, támogassuk a környezetvédelmet, és már a legkisebbeknek is átadjuk ezeket az értékeket. Egy olyan foglalkozást terveztünk, amely során a gyerekek madáretetőt készíthettek volna, valamint kézműves programokon vehettek részt – mondta Balla Lilla Borbála

 

 

Különdíjban részesült Nagyillés Anikó Hanna, a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola tanulója, aki verseskötettel pályázott.

– Egy verseskötetet készítettem, amelyben azt mutatom be, hogy a különböző problémákra milyen megoldásokat találhatunk. A kötetet a Hitem című vers zárja, amely arról szól, hogy együtt könnyebb változást elérni, és hogy a hit erőt ad a céljaink megvalósításához. A felkészülés során az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy az érzéseimet hitelesen át tudjam adni az olvasóknak – fogalmazott.

A versenyre az ország számos pontjáról érkeztek résztvevők. Az eredményhirdetésen több tanuló dicséretben és különdíjban részesült, emellett kiosztották az első három helyezettnek járó elismeréseket is.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Egy temetőnek lüktető lelke van – Bemutatták Sicz doktor legújabb könyvét

Temetőkultúráról... Csabán címmel mutatta be kedden, a Békés Megyei Könyvtárban dr. Sicz György gyémántdiplomás kertészmérnök a Csabai kis-nagyemberek 5. kötetét, amelynek társszerzője. A kiadvány a 2024 januárjában azonos címen, a könyvtárban megrendezett ismeretterjesztő előadás átirata. A könyv ezúttal a csabai temetőkultúrát veszi górcső alá.
19:49
FEL