Lezárult a Magyarság KicsiNagykövete verseny Békés megyei döntője

2022. június 11. 08:52 | Papp Ádám Sándor

Pénteken Gyula adott otthont a Magyarság KicsiNagykövete verseny megyei döntőjének. A megmérettetés célja segíteni a diákok önfejlesztését, kreativitását, tehetségük kibontakoztatását továbbá, hogy motiváltabbak legyenek a tanulásban, és büszkék legyenek magukra, valamint származásukra.

A műveltségi, kreatív és kincskereső feladatokkal színesített versenyt a 10-12 éves, 4-6. osztályos diákok számára rendezték meg, idén második alkalommal. A cél az, hogy a feladványok megoldása mellett a résztvevők felfedezzék, jobban megismerzék lakóhelyüket.

– Jó látni, hogy sok diák van, akik érdeklődnek a helyi értékek iránt, akiknek már ilyen fiatalon az érdeklődésük középpontjába kerültek azok a kérdések, hogy vajon a lakóhelyünkön, a megyénken, a közvetlen környezetünkben mik azok a látnivalók, a történelmi, építészeti, kulturális, természeti értékek, amelyeket lehet, hogy csak mi ismerünk, de tudjuk, hogy mennyire nemesek és fontosak. Talán lehetőségünk van megismertetni mindezt a megyénkkel, Magyarországgal, a nagyvilággal – emelte ki Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.

A szervezők az első fordulót interaktív felületen szervezték meg, majd ezt követte a levelező forduló, ahonnan megyénként 30 diák jutott be a megyei döntőbe. Kimagasló teljesítményt nyújtott Békés és Borsod megye, ahonnan közel háromezer gyermek indult a megmérettetésen – hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese.

– Tavaly volt az első rendezvény, amely kísérleti jelleggel indult. Akkor 681 induló volt, idén pedig csak Békés és Borsod megyéből közel 3000 gyermek indult a megmérettetésen, ez fantasztikus. A verseny győztes kisdiplomatái a jövőben szorgalmasan dolgozhatnak, konferenciákra járhatnak, intézményeket látogathatnak, főzőversenyen, falunapokon vehetnek részt, így sok új impulzus éri őket – fogalmazott a miniszterhelyettes. 

Békés megyében a Megye KicsiNagykövete címet Szőke Damján nyerte el, míg a Megye KicsiAttaséja ranggal Kiss Norbertet, Római Virágot és Kerekes Györgyöt tüntették ki. A megye négy legjobbja szeptember 30-án az országos döntőben indulhat el a Magyarság KicsiNagykövete címért, valamint a Magyarság KicsiAttaséja címekért.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL