Lezárt ügy: Az autót árokba tolta, az iratokat eldobálta

2016. január 8. 09:23 | Mikóczy Erika

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki egy gerendási családi ház udvarából elvitt egy személygépkocsit.

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki egy gerendási családi ház udvarából elvitt egy személygépkocsit.

Gerendáson, egy családi ház udvarából 2015. július 20-án 22 óra és 2015. július 21-én 3 óra 30 perc közötti időben valaki elvitte az ott lakók személygépkocsiját. Az autóban benne volt az indítókulcs, a jármű forgalmi engedélye és a tulajdonos iratai is. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2015. augusztus 25-én előállították az akkor még 18 éves F. Krisztiánt, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfi elmondta, hogy 2015. július 20-án este hazafelé gyalogolt, amikor meglátta, hogy a ház nagykapuján a lakat nyitva van és az udvaron egy autó áll. Kinyitotta a nagykaput, beült a kocsiba, ami nem volt bezárva és mivel benne volt a kulcs, elindult vele. Miután kihajtott az udvarról és néhány kilométert megtett, a kocsit egy árokba tolta, ahol a rendőrök másnap megtalálták. Az indítókulcsot és a kesztyűtartóból az iratokat magához vette, majd miközben hazafelé gyalogolt, eldobálta.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 19 éves gerendási F. Krisztián ellen jármű önkényes elvétele bűntett és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A nyomozást a Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2016. január 6-án lezárta és az eljárás iratait a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

Forrás: police.hu

FEL