Az április 12-ei országgyűlési választáson Bodóczi Istvánt választották meg Békés vármegye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjévé. Május 8-án lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról, mivel a két tisztség egyidejű betöltése összeférhetetlenséget eredményezett volna. A hatályos jogszabályok alapján ezért a Helyi Választási Bizottságnak időközi választást kellett kiírnia, hogy Békéscsaba 7-es számú egyéni választókerülete ne maradjon önkormányzati képviselő nélkül.
Az időközi választás öt szavazókört érint. Szavazókörönként három választott, valamint két, a jelölő szervezetek által delegált tag vesz részt a szavazatszámláló bizottság munkájában.
A bizottságok szerepe kiemelten fontos, hiszen a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerveiként működnek. Feladataik közé tartozik egyebek mellett a szavazóhelyiség ellenőrzése, a voksolás törvényes lebonyolításának biztosítása, valamint a szavazatok összeszámlálása.
– A mai napon tartjuk a bizottságok alakuló ülését. A választott és a delegált tagok megválasztják az elnököt és az elnökhelyettest, ezt követően esküt tesznek, majd áttekintik a választás napjához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat – fogalmazott dr. Bacsa Vendel, a Helyi Választási Iroda vezetője.
A szavazatszámláló bizottságok tagjai Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere előtt tették le esküjüket.
A választópolgárok július 26-án reggel 6 és este 19 óra között adhatják le voksaikat a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban, a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégiumban, valamint a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskolában.
Dr. Bacsa Vendel hozzátette: várakozásai szerint az időközi választás eredménye este 8 és 9 óra között érkezhet.