A Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában működő 29. számú szavazókörben kora délután is folyamatosan érkeztek a választópolgárok, hogy éljenek választójogukkal és leadják voksukat.
– Összesen 681 választópolgár jogosult szavazni ebben a szavazókörben, a kora délutáni órákig 13–15 százalék között alakult a részvétel. Rendkívüli esemény eddig nem történt, minden a legnagyobb rendben zajlik. Egy-egy eltévedt szavazónak adtunk csupán útbaigazítást – mondta Szeverényiné Sebők Judit, a szavazókör elnöke.
A voksolók közül többen is úgy vélekedtek, fontos, hogy éljenek választójogukkal.
– Államigazgatási dolgozó voltam negyven évig, és azt gondolom, hogy állampolgári kötelességünk részt venni a választáson. Nem mindegy, hogy ki képvisel minket a közgyűlésben – mondta Gergelyné Kertes Katalin.
– Egyrészt jogom van választani, másrészt úgy érzem, kötelességem is. Ha egy lemondás miatt új tagra van szükség a képviselő-testületben, számomra is fontos, hogy a szavazatommal kifejezzem, kit szeretnék a testületben látni. Hiszem, hogy minden szavazat számít – fogalmazott Szabó Ila.
A szavazókörök este 19 óráig várják mindazokat, akik élni szeretnének választójogukkal.