A lencsésis Halboltos Tomi bácsihoz évekkel ezelőtt több hónapig járt Panni és Palcsi. Minden nap az üzlet előtt találkozott velük, adott nekik magot, és szó szerint a tenyeréből ettek. Aztán egyre jobban ritkultak a összejövetelek, és nem jöttek többet.
Szerda délután valószínűleg beléjük botlottam. (Később a kacsaleírásom alapján Tomi bácsi megerősítette, hogy csakis ők lehettek.) Egy felénk sétáló hölgy először elérzékenyült tőlük, majd egy kicsit kétségbeesett, hogy szólni kellene egy szakembernek, mert a kacsákok biztos eltévedtek. (A lelki szemein előtt láttam, hogy Boldog Guszti agyfrászt kap az ilyen jellegű hívástól.) Egy másik pedig megnyugtatta, hogy nagyon is jól repülnek.
Amúgy érdekes, amíg a falun élt az ember a macska nem azért kellett, mert aranyos, hanem, hogy megfogja az egeret. (Ma a házi cica az árnyékukat sem látja.) Bizonyára Sanyi kakasnak sem lenne neve, ha a centrumtól jó két kilométerrel kijjebb lakna. A gólyákat is imádjuk.
„Csak egy baj, egyre több az emberállat körülöttünk” – fűzi mindehhez egy ismerősöm.
***
"Én, tudod, New Yorkban lakom, és arra a tóra gondoltam a Central Parkban. Hogy vajon befagy-e, mire hazamegyek, és ha igen, akkor hol lesznek a kacsák. Képzeld, azon spekuláltam, hova mennek a kacsák, ha befagy a tó. Jön egy tag valami kocsival, és elviszi őket az állatkertbe, vagy mi? Vagy egyszerűen elrepülnek?" J.D. Salinger: Zabhegyező Rozsban a fogó
