„Legyünk egy szív, egy lélek” – Véget ért az ökumenikus imahét

2020. január 27. 14:02 | D. Nagy Bence

Vasárnap Békésen is záróalkalmához érkezett a 2020-as ökumenikus imahét. A „Krisztus-hívők egységéért” életre hívott rendezvénysorozat utolsó napján a történelmi nagy- és kisegyházak képviselői egyaránt részt vettek.

A Békési Baptista Gyülekezet imaházában zajló záróalkalom első perceiben a „Föl mindnyájan testvérek, legyünk egy szív egy lélek” című dal csendült fel a nagykórus előadásában. Az imaest során a református, baptista, pünkösdi és adventista gyülekezetek tagjai Katona Gyula református esperes igehirdetését hallgathatták meg. Az esperes az imahét alapjaként szolgáló igeverset járta körül, amelyet az Apostolok cselekedeteinek 28-ik részéből olvasott fel.

Mint minden évben, idén is egy adott ország keresztényei állították össze az imahét anyagát. 2020-ban a máltai keresztények Pál apostol hajótörését választották központi üzenetként. Az Apostolok cselekedeteiben olvasható történet szerint Pál sokadmagával vetődött Málta szigetére, miután egy tengeri vihar miatt hajótöröttekké váltak. A szigetlakók pedig az Írás szerint „nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántuk”, Pál pedig – az Isten erejével – meggyógyította a betegeket. Katona Gyula az imahét békési záróalkalmán erről a nagylelkűségről, illetve annak elfogadásáról és adásáról beszélt.

 

Katona Gyula református esperes

 

„Mi volt az Úr célja a hajótöréssel? Hogy megmutassa az Ő hatalmát Pálék és a szigetlakók előtt” – hangzott el az igehirdetésben. Katona Gyula kiemelte, hogy ezek a történetek azért írattak meg az utókornak, hogy a ma embere is megláthassa: Isten ott van, megtalálható a békés időszakokban és a veszedelemben egyaránt. Az igehirdetés végén az esperes nagylelkűségre hívta a gyülekezetet, amit keresztényként nemcsak az imahét során, hanem a hétköznapokban is gyakorolni kell.

További programok »

FEL