A választásra jogosultak száma összesen 2070 fő a kettes számú választókerületben, ahol két szavazókört alakítottak ki. A szavazóhelyiségek reggel 6 órától 19 óráig tartanak nyitva. A választópolgárok személyesen, a számukra kiküldött értesítőn megjelölt szavazókörben adhatják le voksukat. Szavazni kizárólag érvényes személyi igazolvánnyal lehet.
Tárnok Lászlóné, Békés jegyzője, a Helyi Választási Iroda vezetője a behir.hu megkeresésére elmondta, hogy mozgóurnát is igényelhettek a szavazópolgárok. Hozzátette, hogy a szavazás menete nem tér el a megszokottól, a korábbi négy jelölt helyett pedig csak hárman indultak végül, miután Rácz Attila független jelölt visszalépett a választástól.

– Minden rendben indult el a szavazás reggelén. Végül nyolcan igényeltek mozgóurnát. Elmondható, hogy a kampány ideje alatt sem történt rendkívüli esemény, a jelölteknek összesen 21 ajánlást kellett összegyűjteniük. Elnézve a többi időközi választás részvételi arányait országszerte, itt is olyan tizenöt százalékos arányra számítunk a nap végére – fejtette ki a Helyi Választási Iroda vezetője.
Nagy Richárd, a 4-es számú szavazókör Szavazatszámláló Bizottságának elnöke elmondta, hogy minden rendben indult és rendkívüli esemény sem történt a szavazáson.

– A 4-es számú szavazókörben összesen 1059 fő jogosult a szavazásra. A részvételi arány elég csekély, de reméljük, hogy az országos átlagot elérjük a nap végére – tette hozzá az elnök.
A választás egészen este 19 óráig tart, végleges eredmények az urnazárások után nem sokkal várhatóak.