Legyen a kultúra mindenkié

2018. január 26. 09:34 | behir.hu

Január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeltük, 1823-ban ugyanis ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Szerte az országban különleges programokkal várták mindazokat, akik főhajtással kívántak adózni a hazai "szellemi össztermék" előtt. E programok folytatásaként, valamint az Arany János-emlékév tiszteletére gyűltek össze sokan január 23-án Békéssen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

Arany János születésének kétszázadik évfordulója kapcsán a tavalyi évben számtalan intézmény és szervezet ünnepelte meg egyik legnagyobb magyar költőnk gazdag hagyatékát. Ennek folytatásaként érkezett városunkba a Zichy Szín-Műhely produkciója – Ivancsics Ilona és színtársai közreműködésével –, az "Arany balladák - másképp" című zenés irodalmi est, melynek nyitányaként Dankó Béla országgyűlési képviselő úr összegezte gondolatait a magyar kultúra megőrzésének fontosságáról.

A rendhagyó előadás Zichy Mihály Arany balladáihoz készült fantasztikus illusztrációit járta körül, végigkövetve a hazájában mellőzött, igazán soha el nem ismert alkotó izgalmas életét. A társulat – Bacsa Ildikó, Koltai Vivien, Kövesdi László, Turek Miklós, Szántó Katalin – Arany legnépszerűbb költeményeit játszotta, szavalta el, egy-egy rövid videóbejátszás erejéig pedig az adott műhöz készült Zichy-illusztráció keletkezéséről tudhattunk meg többet Dolmány Attila kiváló tolmácsolásában.

A hatás, melyet nemzeti nagyjaink alkotásai a mai napig gyakorolnak az értő közönségre, letagadhatatlan. Az est összegzéseként elmondható, hogy az a gazdag kultúra, mellyel magyarként rendelkezünk, nem csupán örömünkké, de felelősségünkké is kell váljon, ehhez pedig alázattal, tenni akarással, szívvel és intelligenciával kell hozzáállnunk. Pont úgy, ahogy mindazok tették, akikre ma kultúránk letéteményeseiként emlékezünk.

Forrás: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ

További programok »

FEL