Lázár Zoltán nyerte pénteken a négyesfogatok versenyét Mezőhegyesen

2021. május 8. 07:55 | behir.hu

Rekordszámú nevezés érkezett a május 6 és 9-e közötti Nemzeti Fogathajtó Versenyre, amelyet hagyományosan minden évben megrendeznek Mezőhegyesen.

Pénteken befejeződött a CAN országos fogathajtó verseny díjhajtás versenyszáma, amelyen 39,01 ponttal Lázár Zoltán nyerte a négyesfogatok versenyét. A második Dobrovitz József lett 44,12 egységgel, míg a harmadik helyre Papp János ért oda 52,88 ponttal a 19 induló közül.

Az "A" kategóriás kettesfogatok 33 fős versenyében ifj. Dobrovitz József győzött 52,44 ponttal, a második Farkas József (52,77), míg a harmadik Rákóczi Gergő (53,55) lett.  Egyesfogattal a három indulóból Meskóné Orosz Mária első helyet ért el 60,27 egységgel, Kun Andrea (63,15) második, míg D'Ess Gábor (67,63) harmadik lett. A póni kettesfogattal Aszódi Richárd első, Saru Dániel és Szabó Ádám második, illetve harmadik lett.

Gyermek kategóriában első lett Varga Gábor Márk, míg a második helyet Majthényi Panna érte el, aki mögé Juhász Bertold fért oda a harmadik helyre. A junior póni kettesfogat kategóriában Juhász Péter, Kovács Bence sorrendben hirdették ki a versenyzőket. A "B" egyesfogattal Posta Dávid, a "B" kettesfogattal Fábián Gábor, a póni egyesfogattal Karsay Sándor, a para-egyesfogattal Vajda Pálné, míg a fiatal hajtó kategóriában pedig Görög Gábor mutatta be díjhajtó programját. 

Forrás: fogathirek.hu

További programok »

Sport

Karácsonyi évzáró ünnepi küzdelmek Elek városában

Az Eleki Küzdősport Egyesület tavaly alakult, és már akkor is egy jelentős rendezvénnyel mutatkozott be, amikor megrendezte a Gyakorló Küzdelmi Napot az eleki sportcsarnokban. A tavaly decemberi sikeres esemény ösztönzést adott arra, hogy idén is megrendezzék a küzdelmi napot.
2025. december 23. 17:26
FEL