Látott már kötélverő gépet működés közben? Ezt is megmutatták a megyei Múzeumok Juniálisán

Tíz intézmény mutatkozott be idén a Békés Megyei Múzeumok Juniálisán.

Tíz intézmény mutatkozott be idén a Békés Megyei Múzeumok Juniálisán. A program célja az volt, hogy a megye múzeumai, kiállítóhelyei be mutatkoznak a nagyközönségnek kiadványaikkal, érdekes tárgyaikkal, múzeumpedagógiai ajánlataikkal, játékos foglalkozásokkal. A rendezvénynek ezúttal a gyulai vár adott otthont.

A kötélverő gép egyszerűsített variációját is magukkal hozták a sárrétiek. A gép nem eredeti, a reprodukció azért készült, hogy bárki kipróbálhassa az eszközt.

Amint azt Hajdu Klára, a Nagy Miklós Városi Könyvtár és Sárréti Közérdekű Muzeális Gyűjtemény segédmuzeológusától megtudtuk, a gép kézi erőre hagyatkozik: a felvetőszálakra fel kell tenni a kötélzsinórt, majd következik a tekerés. Mindeközben a szerkezet másik végén egy kúp alakú faékkel egyengetik a szálakat, így kapjuk meg végül a sodort kötelet.

Biharugráról pásztorkés és beretva-felszerelés érkezett, amit Topa Sándorné, a Falumúzeum munkatársa mutatott meg. Mint mondta, mindig szívesen fogadják a vendégeket, madárvárta, Szabó Pál Emlékház, és még számtalan érdekesség fogadja a látogatókat – ahogy fogalmazott: akár még éjjel kettőkor is. 

Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője arról tájékoztatott: idén azért esett a választás a várra a rendezvény helyszínéül, mert a vár látogatottsága önmagában akkora, hogy igen sok érdeklődőhöz, turistához tudják eljuttatni a kiállítóhelyek kínálatát. Ezzel kívánták lehetővé tenni azt, hogy a Gyulán pihenőknek érdemes elhagyniuk a településtáblát, és a megye távolabbi, vagy más részeibe ellátogatniuk.

A program célja az is volt, hogy megmutassák a pedagógusoknak, hová érdemes kirándulást szervezni a megyében, akár egy napra is.

Bemutatkoztak a békéscsabai intézmények is, a Munkácsy Emlékház és a Munkácsy Mihály Múzeum is bemutatta programkínálatát.

Megosztás:

Címke: , , , ,