Labdarúgás: Tapasztalt jobbszélső írt alá az Előréhez

2020. július 20. 19:23 | Kovács Dávid

Szabó Péter a Békéscsaba 1912 Előre együttesében folytatja a pályafutását. A szélső több felkészülési mérkőzésen is feltűnt a liláknál, szerződésére azonban a napokban került pecsét.

Az 1991-es születésű labdarúgó a Szolnoki MÁV FC csapatából érkezett, aki támadásban és védekezésben egyaránt számításba vehető. Korábban szerepelt a Szeged 2011-Grosics Akadémia és a Kisvárda csapataiban is, a 2019/2020-as idényben 25 mérkőzésen lépett pályára, ebből 14 alkalommal kezdőként és három gólt is szerzett.

 

Anton Bidzilya az MTK csapatától érkezett Békéscsabára a tavalyi szezon előtt (Fotó: 1912elore.hu)

Anton Bidzilya az MTK csapatától érkezett Békéscsabára a tavalyi szezon előtt (Fotó: 1912elore.hu)

 

A fiatal szekció sem szűkül, hiszen Anton Bidzilya újabb egy évig egészen biztosan Békéscsabán marad - jelentette be a csabaiak hivatalos oldala. A 20 éves, robbanékony labdarúgó az előző idényben 18 mérkőzésen szerepelt és egy gólt is szerzett. A középpályás jelen pillanatban még sérüléssel bajlódik, de igyekezete és akarata minden bizonnyal meghozza az eredményt és nemsokára újra a pályán láthatjuk.

 

További programok »

FEL