Labdarúgás: Sorozatban harmadik sikerét aratná a Békéscsaba

2021. november 26. 13:52 | Kovács Dávid

Schindler Szabolcs együttese az ETO FC Győr és a Nyíregyháza legyőzése után az előző szezonban még élvonalbeli, de az NB II-es szezont nem túl jól kezdő Budafok csapatát fogadja a Kórház utcai stadionban, vasárnap este.

A csabai gárda november elején 1-1-es döntetlent játszott a Pécsi MFC-vel, így a kéthetes válogatott szünetet a 19. helyen töltötte. Gránicz Patrikék múlt vasárnap 1-0-s győzelmet arattak az ETO FC Győr otthonában, majd szerdán Lukács Raymond fejesgóljával a Nyíregyháza ellen is diadalmaskodtak. A Békéscsaba ötödik hazai bajnoki mérkőzésén gyűjtötte be először a három pontot és első alkalommal nyert két tétmérkőzést egymás után a szezonban. Ráadásul legutóbb a 11. forduló előtt állt a kiesést jelentő vonal felett a tabellán.

– Rövidtávú célt fogalmazott meg a csapat erre a nyolc napra, hiszen három mérkőzést is játszunk, de az első két találkozó jól sikerült, reméljük, hogy vasárnap tudjuk folytatni ezt a sorozatot. A győzelmek feldobják a csapatot, úgy érzem, hogy kezd kijönni az a munka, amit az edzőváltás óta végzünk. egyre jobban érezzük magunkat a pályán és ez most már az eredményeken is meglátszódik – fogalmazott Lukács Raymond, aki ötödik gólját szerezte az idei másodosztályú szezonban szerdán, ezzel beérte a házi góllövőlistát vezető Horváth Pétert.

A tavaly még NB I-es Budafok viszont ellenkező utat jár: az október 3-i, Szentlőrinc elleni 2-1-es siker óta nem nyert a bajnokságban, négy döntetlen mellett, a Pécstől és az ETO FC Győrtől is vereséget szenvedett, a kupában pedig az Újpest búcsúztatta a csapatot. A fővárosi kispadra május után - a volt békéscsabai Boér Gábor helyére - visszatérő Csizmadia Csaba azonban még nem ünnepelhetett újra győzelmet, így vasárnap nem vár könnyű összecsapás a csabaiakra.

– Elégedetlenek vagyunk, mert nem ott állunk, ahol szeretnénk. Igaz, hogy most kétszer nyertünk, de ez nálam nem jelent semmit. Remélem, hogy visszatérünk arra az útra, amelyen korábban járt a csapat. Biztató ez a két mérkőzés, előtte sok döntetlenünk volt, de remélem, hogy az őszi szezon végét úgy zárjuk majd, ahogy ezt elterveztük – fogalmazott Schindler Szabolcs, a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője.

A két csapat legutóbb a végül budafoki feljutással végződő, a koronavírus-járvány miatt korábban befejeződő másodosztályú szezonban találkozott egymással: Békéscsabán 3-0-s, a fővárosban pedig 3-2-es BMTE-siker született. A labdarúgó NB II 18. fordulójának mérkőzése vasárnap 17 órától kezdődik a Kórház utcai stadionban. A szurkolók védettségi igazolvány felmutatásával léphetnek be a stadionba, a csabai klub emellett kifejezetten ajánlja az orrot és szájat eltakaró maszk használatát.

 

További programok »

FEL