Labdarúgás: Jól játszott az Előre, de ezúttal sem sikerült a győzelem - galéria

2021. február 14. 19:56 | Hidvégi Dávid

Ugyan jól játszott a Békéscsaba 1912 Előre a feljutásért küzdő Pécsi Mecsek FC ellen a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában, de nem sikerült győznie, így továbbra is nyeretlen 2021-ben. A mérkőzésen a hazai együttes szerzett vezetést, de az első félidőben válaszolt a vendég csapat, így a találkozó döntetlen maradt.

LABDARÚGÓ NB II, 22. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE-PÉCSI MFC 1-1 (1-1)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion zárt kapuk mögött. Vezette: Veizer Roland (Berényi Ákos, Punyi Gyula)

BÉKÉSCSABA: Uram – Nagy S., Farkas M., Bora, Horváth P. – Babinyecz, Kitl, Szabó P. (Kasik, 91.) – Kovács Á. (Máris, 55.), Paudits, Styecz (Pap Sz., 80.), . Vezetőedző: Preisinger Sándor.

PÉCS: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona – Bartha (Geiger, 73.), Futó, Kónya – Grabant (Hegedűs, 63.), Adamcsek (Tihanyi, 73.), Óvári (Keresztes, 89.). Vezetőedző: Vas László.

Gólszerzők: Szabó (10.), ill. Grabant (28.)

Kiállítás: Paudits Patrik (62.)

A Békéscsaba a találkozót megelőzően 2021-ben még nem nyert tétmérkőzést, hiszen az Ajka ellen 3-0-ra kikapott hazai pályán, majd idegenben 1-1-et játszott a Kaposvárral. A Pécs Győrben 2-1-re kikapott, míg otthon 4-2-re legyőzte a Kazincbarcikát. Az Előre a 10., míg a Pécs az NB II 3. helyéről várta a meccset.

Preisinger Sándor sérülés miatt nem számíthatott Mészáros Márk, Hursán György, Hodonicki Márk és Pilán Márkó játékára, míg a hétgólos Lukács Raymond és Király Patrik sérülés miatt nem volt bevethető. Gránicz Patrik ugyan már leülhetett a kispadra a korábbi sérülése után, de végül nem állt be.

 

 

Az első tíz percben főleg a mezőnyben folyt a játék, támadásban az utolsó passzoknál pontatlanok voltak a csapatok. A 10. percben a lila mezben pályára lépő Békéscsaba épített támadást, Horváth Péter adta be a labdát a baloldalról, ami az NB II-ben 100. meccsét játszó Nagy Sándorhoz került, a csapatkapitány a tizenhatos vonaláról bepasszolta a labdát Szabó Péternek, aki kapásból a bal alsó sarokba lőtt (1-0). Három perccel később a másik oldalon a pécsiek támadója, Óvári Zsolt került helyzetbe, de Uram János védte a próbálkozást.

A 14. percben Paudits Patrik került ordító ziccerbe, de ahelyett, hogy belsővel elgurította volna a kapus mellett, inkább jobb külsővel lőtt, a labda pedig az ötösvonalán elhagyta a játékteret. A 28. percben a pécsiek hálóőre, Helesfay Donát végzett el szabadrúgást, ami Óvárihoz került, a csatár tovább passzolta labdát Grabant Bencének, aki ellőtte a labdát a csabai kapus mellett (1-1). Tíz perccel később Grabant duplázhatott volna, de Uram bravúrral hárított. Az első félidő utolsó percében Horváth előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a pécsi kapus hárítani tudott.

 

A kiállítás rányomta a bélyegét a második félidőre

 

A 47. percben a pécsiek kerültek helyzetbe, az egyik játékos lentmaradt a földön a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest. Az 55. percben Grabant csúsztatása után Bartha László ígéretes helyzetben luftot rúgott. Öt perccel később a vendégek csapatkapitánya, Futó Zsombor bombázott kapu fölé. A 62. percben szögletet végezhettek el a csabaiak, Szabó beadása után Paudits Patrik kézzel ütött a labdába. Veizer Roland kiállította a hazai csatárt a második sárga lapja után.

A kiállítás után egy ideig a pécsiek játszottak fölényben, de nem tudták kihasználni az emberelőnyt. A 68. percben ismét Futó próbálkozhatott, de a kapáslövése is fölé szállt. A csapatok támadásokban pontatlanok voltak, többször pedig lesre futottak. Az edzők cserékkel próbáltak frissíteni: a 80. percben hagyta el a pályát a végig jól játszó Styecz Bence, akinek a helyét Pap Szabolcs vette át. A debütáló ifjonc a 90. percben került nagy helyzetbe, kicselezte a kapust, majd bepasszolt az érkező Szabónak, aki azonban elcsúszott. Az ellentámadásból a Pécs alakított ki helyzetet, de Uram ismét a helyén volt. A 93. percben a csereként beállt Geiger Norbert lőtt kapásból jóval a csabai kapu fölé. Az eredmény már nem változott, maradt az 1-1. A Pécs továbbra is a harmadik, míg a Békéscsaba a 11. helyre csúszott vissza.

 

Mestermérleg

Vass László: - Úgy gondolom mi kezdtük jól a mérkőzést, a Békéscsaba pedig az első lehetőségéből vezetést szerzett. Volt egy meg nem értés a védelmünkben, ami eddig nem volt jellemző ránk. Ugyanakkor egy rossz szavam sem lehet a játékosaimra, amire a héten készültünk, azt próbálták megvalósítani. Helyzeteink voltak, gólt is szereztünk, kemény ellenfél ellen játszottunk nehéz talajon. Csalódott vagyok, mert ebben a mérkőzésben több volt. A kiállítás után az a fajta játék, amit elterveztünk nem működött. Hektikussá váltunk és kapkodni kezdtünk, magunknak nehezítettük meg a mérkőzést.

Preisinger Sándor: - Az első félidőt jól kezdtünk, vezettünk, de kaptunk egy olyan gólt, amire egész héten készültünk. Tudtuk, hogy felívelik és továbbcsúsztatják majd a labdát. Amikor U10-ben, vagy U12-ben voltam edző, az ilyen mögé helyezkedéseket már bőven megtanulták a játékosok. Mentálisan és harciasságban teljesen rendben volt a csapat, a letámadásaink is megvoltak, 1-0-nál pedig volt egy ziccerünk is. Ezerszer elmondom, hogy kapussal szemben belsővel rúgjuk el a labdát, erre mégis külsővel próbáljuk megoldani a helyzetet. Félidőben elmondtam a játékosaimnak, hogy mélységi indítások kellenek, oda kell rúgni húsz méterre labdát, de ez ma egy-két embernek túl nehéz feladat volt. A kiállítás fegyelmezetlenség volt, súlyos vétek a közösség ellen. Ugyanakkor Paudits Patrik az előző mérkőzésen egyenlített, vannak jó meccsei, de ez most így sikerült. A fiatalok egész héten rendesen dolgoznak, nemcsak azért kerülnek be, mert helyiek, hanem a teljesítményük alapján is megérdemlik. Styecz Bence másodszor-harmadszor játszott jól, őt megtaláltuk az első csapat számára. Pap Szabolcs még kicsit visszafogott volt az edzésekhez képest, de ez teljesen normális volt az első mérkőzésén.

A mérkőzés bő összefoglalóját és az edzői értékeléseket a hétfőn 20 óra 20 perckor startoló Kezdőkör c. magazinunkban láthatják a 7.Tv-n.

 

Galéria

További programok »

FEL