Labdarúgás: „Elfogyott” a szezon végére az Előre

2019. május 12. 20:37 | behir

A Békéscsaba 1912 Előre 3-1-es vereséget szenvedett a Gyirmót FC Győr csapatától a Merkantil Bank NB II Liga 37. fordulójában.

A csabaiak kapujában a Soroksár ellen megsérülő Ribánszki László helyén Uram János állt, ráadásul Boér Gábor a sok hiányzó miatt mindössze három mezőnyjátékost nevezett a kispadra. Rosszul kezdődött a mérkőzés csabai szempontból, hiszen a 4. percben egy büntetőből Nagy Patrik szerzett vezetést a hazai együttesnek (1-0) - írja a csabai klub hivatalos oldalának beszámolója. Szélpál Norbert ezt követően egy újabb sárga cédulájával kipontozta magát az utolsó mérkőzésről. A 16. percben Szarka lépett ki Nagy Patrik remek ütempasszával, azonban nem tudta átemelni a labdát a kifutó Uram fölött. A 29. percben Lipták indult meg előre, majd remek ütemben emelt a védők mögé, Szarka Ákos pedig pattanás nélkül csúsztatott 11 méterről a kapu bal alsó sarkába (2-0). A lilák azonban nem adták fel és volt tartás a csapatban, hiszen a 32. percben Sinanovic bal oldali szabadrúgását csúsztatta a felső lécre az üresen maradt Urbin, majd egy perccel később Szatmári István tekert 25 méterről, szabadrúgásból a kapu bal felső sarkába (2-1).

A második játékrész újabb sárga lappal indult, amikor Máris Dominik volt a játékvezető szerint a kelleténél keményebb. Ezzel újabb csabai játékos kénytelen idő előtt befejezni a szezont, hiszen neki is kigyűlt az öt cédula, így a Kazincbarcika elleni szezonfinálét neki is ki kell hagynia. Az 50. percben Nagy Patrik szabadrúgását védte bravúrral Uram kapus. A 73. percben Szarka szerzett labdát a félpályánál és indult meg a kapu felé. A kifutó Uram mellett eltolta a labdát, miután elütötte őt a békéscsabai kapus, amiért a játékvezető kiállította. A szabadrúgást 25 méterről Heffler Norbert remek mozdulattal bombázta a kapu bal felső sarkába (3-1). Ezzel a legnagyobb gond, hogy ilyen formán Uram Jánosnak is ki kell hagynia az utolsó bajnokit! A 79. percben Heffler tolta meg fejjel a labdát a tizenhatoson belül, majd a kimozduló Czinanó Antallal ütközött és a játékvezető ismét a büntető pontra mutatott. Az újabb tizenegyest megint Nagy Patrik végezte el, de középre tartó lövését szögletre tudta ütni a csabai kapus. A 83. percben Széles bal oldali beadása után Horváth Roland közeli fejesét védte bravúrral Czinanó.

Boér Gábor: – Nagyon rossz előjelekkel készültünk a találkozóra, ráadásul nem kezdtük jól a meccset. Egy óriási védekezési hiba után büntetőhöz jutott a hazai együttes és nem is találtuk a fonalat fél órán keresztül. A folytatásban sikerült talpra állnunk, fejeltünk egy kapufát, majd rúgtunk egy szép gólt is és visszajöttünk a meccsbe, sőt, az egalizálásra is megvolt a lehetőségünk. A második játékrészre jól jöttünk ki, voltak lehetőségeink, viszont egy óriási egyéni hiba és az ebből adódó kiállítás megpecsételte sorsunkat. Sajnos beigazolódott, hogy amit folyamatosan mondtam, az igen rövid keretünk miatt a végére teljesen elfogyott csapatunk. Természetesen vállalom a felelősséget mindenért, de úgy érzem másnak is kellene. A mai nap abszolút nem úgy nézett ki, mint egy profi NB II-es csapatnak a napja: megint tovább fogyatkoztunk, így a jövő hétre alig maradtunk és egyetlen kapusunk áll csak rendelkezésre. Nagyon nehéz hét vár ránk, bár szerettem volna tisztességesen zárni, így azonban ez szinte lehetetlen. Szinte keresnem kell a szavakat, hiszen egyrészt kivégeztük magunkat, de azért mások is tettek azért, hogy ez így alakuljon. Ráadásul a mai mérkőzésen – bár ritkán szoktam a mérkőzés után a bírókkal foglalkozni – annak, aki miatt a kiállítás történt, már régen nem kellett volna a pályán lennie. Ezeken a dolgokon nem lehet változtatni, ami történt, megtörtént – mindezek ellenére gratulálok a Gyirmótnak, összességében jobbak voltak. Egy hét maradt, valahogy össze kell kapnunk még a srácokat. A tabella élén végző két csapatnak gratulálok, a hátsó részben is eldőlt a kiesők kiléte, nekik sokkal rosszabb napjuk van ma, mint nekünk. Azért fájó az egész szituáció, mert szép szezon van mögöttünk és nagyon sajnálom, hogy nem sikerül tisztességesen lezárni. Természetesen gratulálok még a Megyei I. osztályú csapatunk győzelméhez is.

 

További programok »

FEL