Labdarúgás: Bronzérmes az Előre a másodosztályban

A Békéscsaba 1912 Előre 3-2-re nyert Dorogon az NB II utolsó előtti fordulójában.

Az első komolyabb csabai lehetőségre majdnem negyedórát kellett várni, amikor egy vendég szabadrúgást követően Dlusztus ugrott a legmagasabbra, fejese a felső léc felett hagyta el a játékteret – komoly helyzet volt. Egy perccel később Szellák harcolt ki helyzetet, de rosszul döntött és a védők tisztáztak. A 32. percben Faragó adta el a labdát a játéktér közepén, Birtalan iramodott meg, a szélről a kapura lőtt labdát Lénárt becsúszva a gólvonalról kotorta ki. A 33. percben Gránicz Patrik végzett el szabadrúgást 30 méterről, az erős és jól megcsavart lövés a kapu jobb oldalába vágódott (0-1). A játékrész végén még egy-egy szabadrúgás, valamint sárga lapok és borzolták a kedélyeket, de az eredmény már nem változott – írja beszámolójában a csabai együttes hivatalos oldala.

A második félidőt a Békéscsaba kezdte, de rögtön a 46. percben Szedlár adott be a bal oldalról, a labda Városi melléről a kapu mellé gurult, nagy helyzet volt. Az 53. percben újabb veszélyes vendég bedobás, a szép ívben bedobott labdát Szélpál csúsztatta meg, Nagyházi az utolsó pillanatban tisztázott a gólvonalról. A 61. percben egy újabb Gyurján-féle beadást Birtalan Botond váltott gólra, (0-2). Ha egyszer egy üzlet beindul címszóval, a 71. percben Kiss László indította a bal szélen Szatmárit, aki cselezgetett a tizenhatosnál, majd a hosszú oldalra ívelt és az érkező Birtalan a kapuba belsőzte a labdát (0-3). A végére úgy látszik némileg csökkent a figyelem és a 81. percben egy védelmi hiba miatt Sitku Illés szerzett labdát és szerezte meg a hazai csapat szépítő találatát (1-3). A folytatásban még kimaradt egy hazai büntető és a hosszabbításban tovább zárkózott a Dorog, de a meccs lényegén már nem változtattak az események, Vígh Ádám állította be a végeredményt (2-3).

A Békéscsaba egy fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította harmadik helyét a tabellán! A lila-fehérek szépen csillogó bronzérem birtokában, egy hét múlva még a Soroksár SC együttese ellen zárják a szezont.

Boér Gábor: – Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a srácoknak a harmadik helyezéshez és köszönjük mindazoknak, akik segítettek minket ebben a szezonban! Óriási dolognak tartom, hogy egy fordulóval a vége előtt már nincsenek ilyen szinten kérdések ebben a végig kiegyensúlyozott mezőnyben. Véleményem szerint nagyon sok jó meccs van a hátunk mögött, nyilván van bizonyos szempontból hiányérzet is, de most szeretnénk kiélvezni ezt a helyzetet. Még egyszer mondom, nagyon együtt volt az egész mezőny, nagyon nehéz volt így teljesíteni és megszerezni a bronzérmet. A meccsen végig kezünkben tartottuk az irányítást, nagyon jól és taktikusan futballoztunk, nem lehetett kérdés a végeredmény. Rengeteg helyzetünk és lehetőségünk volt és kivégezhettük volna az ellenfelet. Persze, a végén már könnyelműsködtünk is – hiszen a fejekben volt, hogy egy iksz is elegendő az éremhez – de megmondom őszintén, ezért most senkire sem tudok haragudni. Egy élesebb szituációban biztosan nem így alakult volna a dolog. A fiúk nagyon sokat dolgoztak az egész idényben, nagyon koncentráltak voltak a mai napon is, így a győzelmünk azért nem forgott veszélyben. Van még egy mérkőzés hátra, mindenképpen szeretnénk azt is tisztességesen lehozni és szépen búcsúzni közönségünktől. Nagyon örülök, hogy érmet tudnak átvenni a srácok az idei teljesítményükért és meglátjuk, mit hoz a jövő.

 

Megosztás:

Címke: , , , ,