Labdarúgás: A Mezőmegyer és az Orosháza is folytathatja a Magyar Kupát

2023. augusztus 6. 19:39 | Kovács Dávid

A Békés vármegyei II. osztályú Mezőmegyer a Pest vármegyei I. osztályban játszó Dunavarsányt győzte le, míg az I. osztályú Orosházi MTK-ULE is magasabban rangsorolt ellenfelet, az NB III-as Ceglédet ütötte ki a labdarúgó MOL Magyar Kupa 1. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Nagy volt a készülődés Mezőmegyeren, hiszen 2022 után ismét a főtáblára jutott a csapat, ennek megfelelően meg is telt a lelátó. A szurkolók pedig közel fél óra után ünnepelhettek is: Balog Krisztián szerezte meg a vezetést. Sokáig azonban nem tartott a hazai öröm: a 34. percben Meiszter Tamás egyenlített, így a szünetben döntetlen volt az állás. A térfélcsere után ismét Balog juttatta vezetéshez a csapatát, majd maradt erő a megyeriekben, a játékrész közepén Miklya Miklós is betalált, mint később kiderült, beállította a 3-1-es végeredményt.

– A mérkőzésen azt kaptuk, amit vártunk, stabil védekezésből kontrajátékot próbáltunk játszani. Azt gondolom, hogy az első félidőben eltüntettük az osztálykülönbséget, a második félidőben pedig nagyon taktikusan játszottunk és megérdemelten jutottunk tovább. Azt gondolom, hogy nemcsak a mi csapatunknak, hanem a megye labdarúgásának is nagy dolog, hogy továbbjutottunk, talán az országban is felkapják a fejüket arra, hogy egy megye kettes csapat tovább tudott menni – mondta Nyúl Gábor, a Mezőmegyer játékos-edzője. 

A harmadik hazai gólt szerző Miklya Miklósnak ez volt a búcsúmeccse, ugyanis távozik a csapattól.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen tudtuk, hogy az ellenfelünk idén fel szeretne jutni az NB III-ba. Mi megyei II. osztályú csapatként nem gondoltuk, hogy könnyű csata lesz számunkra. Ez beigazolódott, de nagyon szervezetten játszott a csapat és úgy érzem, hogy teljesen megérdemelten nyertünk – fogalmazott a rutinos, 36 esztendős játékos.

A dunavarsányiak a továbbjutás reményében léptek pályára idegenben, de ez nem sikerült, így számukra erre a szezonra maradnak a bajnoki küzdelmek.

– Természetesen csalódást jelent ez a vereség, elég sokat utaztunk, hogy itt játszunk. A játék képe alapján hiába volt óriási labdabirtoklási fölényünk, ez meddőnek bizonyult, kihasználta a hibáinkat a hazai csapat és utána szívvel-lélekkel játszott. Higgadtabbnak és pontosabbnak kellett volna lennünk a kapu előtt és akkor más lett volna az eremény. Gratulálok a Mezőmegyernek, kellemes csalódás volt a játékuk – mondta el Hollik András, a vendégek edzője. 

 

 

Galéria


A másik mai, Békés vármegyei érdekeltségű mérkőzésen az Orosháza a hétközben Békéscsabától bajnokin vereséget szenvedő, harmadosztályú Ceglédet fogadta. A hazaiak villámrajtot vettek: a 7. percben Gedó Lóránt szerzett vezetést, három perccel később Miszlai László talált a kapuba, majd a 17. percben Burai Dávid már háromra növelte a különbséget.

 

A kékmezes Orosháza kiütötte magasabban jegyzett ellenfelét (Fotó: Orosházi labdarúgás Facebook oldal)

A kékmezes Orosháza kiütötte magasabban jegyzett ellenfelét (Fotó: Orosházi labdarúgás Facebook oldal)

 

A ceglédiek a fordulást követően sem tudtak felpörögni: Darida Ádám az 54. percben szerzett gólt, majd a hajrában, a 83. percben Szarvas József állította be az 5-0-s végeredményt.

Szombaton az NB III-as Békéscsaba Tiszaföldváron lépett pályára és nehéz mérkőzésen aratott 2-1-es győzelmet; a Szarvas és a Körösladány továbbjutása mellett pedig mindössze a Füzesgyarmat nem vette az első akadályt. A MOL Magyar Kupa 2. fordulóját augusztus utolsó hétvégéjén rendezik.

Cs.Zs., K.D.

 

További programok »

FEL