Labdarúgás: A Cigánddal harcol az NB III-ért a Körösladány

2022. június 1. 09:11 | behir.hu

A megyei bajnokságok győztesei osztályozón harcolhatják ki az NB III-as szereplés lehetőségét, három szerencsés csapat viszont már a sorsoláson biztosította harmadosztályú tagságát.

A keddi sorsoláson 17 megyei bajnok volt érdekelt, közülük tízen készülhetnek majd az NB III-ra a következő idényben. Három csapat erőnyerőként mérkőzés nélkül jut fel, a sorsolás ebből a szempontból a Hatvan, a Karcag és a Mór számára volt szerencsés, mindhárman mérkőzés nélkül készülhetnek a magasabb osztályra - számolt be a szövetség hivatalos oldala.

A maradék hét helyre az alábbi párharcok győztesei kerülnek majd. A mérkőzéseket június 5-én és június 12-én játsszák le.

A bajnokságban fölényesen első helyen végző, a múlt héten Békés Megyei Kupát is elhódító Körösladány MSK a Borsod megyei első osztályt ötpontos előnnyel megnyerő, a története során egyetlen alkalommal, 2016/17-ben NB II-ben szereplő Cigánddal csaphat össze a feljutásért.

Az osztályozó párosítása: Cigánd-Kőrösladány, SZVSE Szeged-Teskánd, Gödöllő-Csorna, Nyíregyháza II-Majosi SE, PEAC-Zsámbék, Balatonlelle-Bánk Dalnoki Akadémia, Pénzügyőr-Balmazújváros

Erőnyerők: Hatvan, Karcag, Mór

 

További programok »

Sport

FEL