Labdarúgás: 66 perc emberelőny alatt három kapott gól - csabai vereség Budafokon

2020. március 1. 17:53 | Kovács Dávid

A Békéscsaba 1912 Előre ugyan gyorsan vezetést szerzett, majd Vaszicsku Gergő kiállítása után emberelőnybe is került, mégis 3-2-es vereséget szenvedett a feljutásért harcoló Budafoktól a labdarúgó Merkantil Bank Liga 26. fordulójában.

A csabai együttesből Farkas Márk eltiltás miatt hiányzott, a sérültek listája pedig ezúttal is hosszú volt. Schindler Szabolcs a megműtött Hursán György mellett Pilán Márkóra, Máris Dominkra, Bidzilya Antonra és Faragó Tomásra sem számíthatott.

A Csaba ennek ellenére jól kezdett és az egy héttel ezelőtt több lehetőséget is elhibázó Lukács Raymond góljával már a 10. percben vezetést szerzett  - írja a csabai klub hivatalos oldala (0-1). A vendégek emberelőnybe is kerültek, a játékvezető Vaszicsku Gergőt állította ki a 24. percben. Ez azonban inkább az Előrét zavarta meg, legalábbis az ezt követő eseményekből erre következtethetünk... A Budafok a gólkirályi címért csatázó Kovács Dávid révén kiegyenlített a 34. percben (1-1). Az eredmény az utolsó tíz percben nem változott, így a csapatok döntetlennel mehettek szünetre.

Schindler Szabolcs együttese a második félidőben sem bírta kihasználni az emberelőnyt, sőt, még a pontszerzés sem sikerült. A 15. bajnoki találatát szerző Kovács Dávid a 61. percben már a 2. helyezett fővárosiakat juttatta előnyhöz (2-1). Negyedórával később Szabó Máté is gólt szerzett, úgy tűnt eldöntve a három pont sorsát (3-1). A hosszabbításban a csereként beálló Gréczi Márton még szépített, de ennél többre már nem volt idő.

A több mint egy órát emberhátrányban játszó Budafok 3-2-re nyert és továbbra is a 2. helyen áll a tabellán. A 2020-ban továbbra is nyeretlen Békéscsaba visszacsúszott a 11. pozícióba. A lilák a következő fordulóban nem lépnek pályára, így lesz idő rendezni a sorokat a tavaszi szezon második fele előtt.

A Budafok-Békéscsaba mérkőzés összefoglalóját a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkörben is megmutatjuk.

 

További programok »

FEL