Külföldön próbálná ki magát a dolgozó fiatalok harmada

2022. április 18. 06:37 | behir.hu

Külföldön próbálná ki magát a dolgozó fiatalok harmada - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésből. Majdnem ennyien viszont kizártnak tartják egy másik országban való munkavállalást.

A K&H vasárnap juttatta el az MTI-hez az idei első negyedévben az ifjúsági indexükhöz készült reprezentatív felmérés eredményeiről szóló közleményt. Ebben megállapítják: "csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya". A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal - 2013-ban, 2017 elején - volt példa - emlékeztettek. Hozzátették: ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

A felmérés szerint a 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy gondolja, hogy gyorsan, könnyen találna magának új állást. Ez az elemzők szerint 2020 eleje óta a legjobb eredmény. A fiatalok 11 százaléka viszont pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást - olvasható a közleményben. A K&H jelezte, ahogy Magyarországon átlagosan, a fiatalokat érintően is csökkent munkanélküliségi ráta. A múlt év utolsó negyedében a 20-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt. Ezek értékek 2020 harmadik negyedévében még 12,7 és 5,6 százalékon voltak.

Ezzel együtt egyes szektorokban - például a kiskereskedelemben - munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Sok esetben pedig a meghirdetett pozíciókra nem alkalmasak a jelentkezők - jegyezték meg.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL