Krízishelyzet ellenére is megszervezték a véradást Békésen

2020. május 6. 10:14 | Csiffáry Zsuzsanna

Békésen a kijárási korlátozás ideje alatt negyedjére szervezték meg a véradást. A jelenlegi helyzetben közel 200 személyre számítanak.

2012-ben kezdődött el, s azóta is minden Madzagfalvi Napokon országos kampánnyal összekötött véradást szerveznek a Barta udvar egyik épületében. A veszélyhelyzet kihirdetése óta negyedszer szerveztek véradást. A következő alkalmat június 5-ére tervezik.

A várossá válás 25. évfordulóján Békésen madzaggal kerítették körbe az egész települést. Az esemény után a madzagot egybedolgozták, közjegyzőnél hitelesítették, majd az összetartozás jegyében egy prevenciós központot hoztak létre, ahol az egészség megőrzése a fő küldetés. Barta István Zoltán ezzel magyarázta az összefüggést a Madzagfalvi Napok és az egészségmegőrzés közt, hiszen mint mondta, ez a hétvége a prevencióról is szól. Habár a központ nem jött létre, a véradások igen. A keddi alkalmon a korábbiakkal együtt mintegy 200 résztvevőt szólítottak meg.

Polgár Zoltán alpolgármester a 47. véradásán mondta el, hogy a katonaság idején kezdett el vért adni, mivel két nap szabadság járt e tevékenységért. Leszerelése óta is rendszeresen ad vért, számos jótékony hatása miatt. Fontosnak tartja, hogy embertársait ezzel is segítse. 

 

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL