Krea(k)tív szemléletek – Savolt-Klemm Szilviával beszélgettünk

2020. július 7. 14:44 | Csiffáry Zsuzsanna

Sorozatunkban kreatív alkotókkal beszélgetünk, szakmájukat érintő kérdésekről. A gondolat közvetítéséhez egyéni szemléletmódra van szükség, amit számos lényegtelennek tűnő technikai lépés előz meg. Erről mesélnek portálunknak.

Savolt-Klemm Szilvia jelenleg a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban bábkészítéssel, jelmezvarrással és a bábszínházhoz köthető munkákkal foglalkozik.

A Békéscsabai Jókai Színház kelléktárában kellékesként, és a békéscsabai Színitanházban tanárként dolgozott (én is az ő osztályába kerültem, így azóta is tegeződünk), majd Lenkefi Zoltán a bábszínház igazgatója felkérte, hogy csatlakozzon a  társulatához. Élt ezzel a lehetőséggel, és egy lendületes csapat tagjaként újabbnál újabb szakmai kihívásokkal küzd meg, elmondása szerint, nagy örömére.

– Mi motivált az alkotói pályára?

– Már gyerekként sokat rajzoltam és alkottam, a rajztanári és vizuális kommunikáció tanári diploma megszerzése után pedig lehetőségem nyílt a tudást átadni, másokat is a művészi pálya irányába terelni, vagy legalábbis megszerettetni, önbizalmat adni abban, amit csinálnak a hozzám hasonló személyiségek.

Számodra mi a munka legfontosabb aspektusa?

– A kommunikáció. Legyen az a kivitelezési munka folyamán elkészítendő báb, jelmez vagy kellék, a színészekkel és más műhelyekkel való munka. Ha jól tudunk egymással kommunikálni az nagy lendületet ad egy előadás elkészítésében.

A kivitelezői munka során ütköztél már nagyobb kihívásba?

– Természetesen igen. Minden előadás egy új kihívás, új feladatok, megoldandó technikai problémák sokaságának összefüggése. Viszont örülök, hogy egy inspiratív, alkotói csapat része vagyok.

Mit kaptál ettől a munkától, és mi tetszett a legjobban?

– Alázatot, kitartást, új kreatív szemléletet. A munkákban az „egész” tetszik. Az is, ha csak naphosszat egyhelyben kell bábalaktrészt faragni, és az is, ha térdig jártuk a lábunkat.

Galéria

– Van kedvenc meséd, karaktered?

– Ha a Napsugár bábszínház repertoárját tekintem, az egyik személyes kedvencem a Csacsifogat című előadás, Csortán Zsóka rendezésében. Egyszerű, jól érthető, kedves előadás. Ha karaktert kellene választanom Markó Róbert: A kőszív című előadásból tenném, szeretem a tárgyanimációt. De ha tovább gondolom, Benedek Elek: A Világszép Nádszálkisasszony című előadásának összes bábja kedvenc, és még tudnám folytatni a sort.

– A hétköznapi életben hogyan inspirálódsz?

– A családból, gyerekeimből merítek leginkább erőt és inspirációt. Otthon is nagyon aktívak vagyunk. Rengeteget rajzolunk, alkotunk, járjuk a természetet, vizsgáljuk a formákat, azt, hogyan épül fel a körülöttünk lévő világ.

– Mi a hobbid, és miben pihened ki magad?

– A munkám és a tanulás a hobbim, számomra ez aktív pihenés. A szabadidőmet a gyerekeimmel töltöm, például batikolunk, festünk, rajzolunk és kertészkedünk.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL