Krea(k)tív szemléletek: "A kreativitás az ember legfontosabb része"

2020. szeptember 30. 13:31 | Csiffáry Zsuzsanna

A sorozatban kreatív alkotókkal beszélgetünk, szakmájukat érintő kérdésekről. Adorjánné Katalin rajztanár minden ünnepre készül valamivel, hol nagyobb táskákkal, kisebb ajándéktárgyakkal. Babaruhákat és textiljátékokat is készített, nemcsak saját gyermekeinek, hanem másoknak is táborokban, szakkörökben. Jelenleg is vezeti a Tesz-Vesz Klubot, amelynek lényege a kézművesség állandó innovációja, az anyagok újragondolása.

Adorjánné Katalin nagyon fontosnak tartja a vizualitást és a kreativitást egyaránt. Véleménye szerint nagy szükség van mindkettőre az életben. Most épp nagyon érdekli az alternatív textilfestés.

– Most az olyan alternatív textilfestések foglalkoztatnak, mint például a rozsdafestés, az ökofestés, illetve ezek kombinálása sablonfestéssel és hímzéssel. Így aztán lehet kísérletezni, keresni a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és a környezetvédelem lehetőségeit a textilmunkákon belül is. Köztudott, hogy a textil- és a divatipar a legkörnyezetszennyezőbb iparágak egyike, mérhetetlen túltermeléssel. A szemléletváltás, a változás – még ha nagyon lassú is-, és napjainkban kismértékű, de az egyedi, személyes, kézműves termékek fontos szerepet játszanak – nyilatkozta Adorjánné Katalin.

Pedagógusként a fejlődés elkötelezett híve.

- A vizuális alkotáshoz szükség van problémamegoldó gondolkodásra. Pontosan tudunk kell: mit, miért, miből, ennyiért, mikorra és rendelkezem-e a megfelelő tudással, tapasztalattal a megoldáshoz. Ez egy folyamat, amiben egyre több tapasztalatra teszek szert, egyre több ismeretet szerzek, egyre hatékonyabb leszek és egyre magasabb szinten teljesítek. Ez maga tanulás. A vizualitás az ismeretszerzés alapja, végtelen lehetőségekkel. A kreativitás pedig számtalan jó megoldást tesz lehetővé. A kreativitás az ember egyik legfontosabb képessége! Az élet minden területén szükség van rá! A rugalmasságunk egyik összetevője – tette hozzá a pedagógus.

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL